26 °C Budapest

Megjöttek a tervek: hatalmas változás vár a pesti tömegközlekedésre

Pénzcentrum
2013. március 9. 16:05

Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak projektjének részletes tervei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök este lakossági fórumon ismertette elképzeléseit a II. kerületben élőkkel az engedélyeztetési eljárás előtt.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta: a budai villamosvonalak összekötésére számos változatot megvizsgáltak, végül úgy döntöttek, hogy az egyik ágat a Bem rakparton, a hídfő alatt, a másikat pedig a Széll Kálmán tér irányába vezetik el.

Jelezte, hogy a II. kerületi önkormányzattól számos érdemi észrevétel, kritika és javaslat érkezett, amelyek a projekt javára szolgáltak, ezeket beépítették a beruházásba. Ezek egyikeként említette a vonal felújítását, hozzátéve, hogy végül erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is tudtak pluszforrást szerezni.

A vezérigazgató helyes iránynak nevezte az észak-budai és a dél-budai villamosok vonalának összekötését, jelezve, hogy átszállásmentes kapcsolat jön létre a csomópontok között. Kiemelte: sem a közúti kapacitás, sem a parkolóhelyek száma nem csökken a beruházás megvalósítása után, és ez nem is cél. Kitért arra, hogy a mai 17-es villamosok helyett három másik vonalat vezetnek majd Óbuda irányába, így a jelenlegi 19-es, 41-es és 61-es villamosok járnának az összekapcsolt vonalon.

Vitézy Dávid szólt arról is, hogy a 43 milliárd forintos villamos- és trolibusz-beszerzési projekt nyomán a fonódó vonalon is új, alacsonypadlós és halkabb villamosok közlekedhetnek, ezeket 2015 végéig forgalomba is helyezik. Emellett a "ráhordó" buszok is megújulnak - tette hozzá.
A budai fonódó villamosvonalak projektjének összköltsége mintegy 10 milliárd forint, és az várhatóan 2014 második felében és 2015-ben valósulhat meg.

A beruházást a Széll Kálmán tér megújításával és az oda vezető ág kiépítésével kezdik meg, és a Bem rakparti ággal fejezik be. A fejlesztés révén Óbuda újra bekapcsolódik Budapest villamosközlekedésének vérkeringésébe. Megszűnik az átszállási kényszer Budapest számos városrésze felé, melyeket ma csak kétszeri átszállással, illetve zsúfolt buszjáratokkal lehet elérni - olvasható a BKK honlapján. Részletes tervek a BKK honlapján találhatók.(A tervezet részleteit az alábbiakban változatlan formában közöljük)

A 17-es villamos felújítása

"A vonal infrastruktúrája teljesen megújul a Margit híd és a Tímár utca között, korszerű pályát, felsővezetéket, megállóhelyeket építünk ki, a felújítás kiterjed Frankel Leó utca és Bécsi út kockaköves szakaszaira is. Új forgalmi rendet vezetünk be: a villamosokat mentesítjük a torlódások hatásaitól. A megállókba akadálymentes közlekedésre alkalmas peronok épülnek, a folyamatban lévő járműbeszerzési projekt keretében új, alacsonypadlós villamosok is érkezhetnek a vonalra. A fejlesztés kapcsolódik a III. kerület Óbudai Promenád fejlesztése című projektjéhez, melynek keretében a Bécsi út - Nagyszombat utca - Lajos utca - Kolosy tér által határolt terület újul meg.

A projekt keretében átkötés épül a Frankel Leó utca és a Margit körút között, ezáltal a Széll Kálmán tér és Óbuda között átjárható villamospálya létesül, lehetőség nyílik hosszú vonalak létrehozására.

A Széll Kálmán tér felé haladó villamosok a Török utca bal oldalán haladnak a Margit körút felé, míg az óbudai irány a nagykörúti vonalról annak Margit híd, budai hídfő megállója előtt ágazik le észak felé, és a Frankel Leó utcán keresztül éri el az óbudai vonalat. A Széll Kálmán téri irány megállója a Margit körút-Török utca sarka előtt, a Bem mozinál, a baloldali járdán, az óbudai irányé a Frankel Leó utca és a Vidra utca sarkán lesz.

Bem rakparti ág

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A projekt keretében új villamospálya épül a 17-es villamos Margit hídi és a 19 és a 41-es vonal Batthyány téri végállomása között, egy közbenső megállóval a Bem téren. Vonalvezetés

A vonal a 17-es villamos jelenlegi végállomását elhagyva áthalad a Margit híd alatt, ahol vágányok egy rövid szakaszon egymásba fonódnak, a váltakozó irányú villamosforgalmat jelzőlámpa szabályozza. Az alsó rakparti lehajtó és a Margit hídi felhajtó között a pálya áttér a Duna felőli oldalra, majd a kerékpárút mellett halad a Batthyány tér felé. A kerékpárút végig megmarad, csak - a jelenlegi kialakításhoz hasonlóan - a Bem téri megállónál kell egy rövid szakaszon a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak együtt haladniuk.

A Margit hídnál az óbudai irányú megálló a Vidra utcában lesz, közel a Széll Kálmán tér felől érkező villamosok megállójához, így a várakozó utasok mindig az előbb érkező villamosra szállhatnak fel. A kialakítás oka, hogy a nagykörúti villamosokról érkezők számára az óbudai villamosok közös, 3-4 perces követése már így ebben a megállóban érvényesül. A Batthyány tér felé közlekedő villamosok megállója a 17-es járat jelenlegi végállomásának a helyén lesz, de a peron a sínek másik oldalára kerül.

Változások a közúti közlekedésben

A közúti kapacitások, az utak áteresztőképessége a beruházás következtében nem csökken. Mivel a Margit híd alatt haladó kétirányú villamos csak egy forgalmi sávnyi területet foglal el, a jelenleg dél felé haladó sáv megmarad, a buszsáv megszűnik. Az Árpád fejedelem útja és az alsó rakpart közötti forgalmat a villamos nem keresztezi, mivel csak a lehajtót követően tér át az út másik oldalára.

A Török utcán két sáv halad egyenesen a Margit körút felé, a szélső sávból jobbra, a Margit utca és a Rómer Flóris utca felé lehet majd kanyarodni, az új parkolási rend részletei tervezés alatt állnak. A Vidra utcában a parkolás megszűnik, de az áthaladást nem korlátozzuk ezen a szakaszon.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. július 8. 17:02
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm