A tavaly júliusi adatokhoz képest csaknem tizedével kevesebb magyar nyaralt az idén júliusban Horvátországban, augusztusra azonban nagyobb vendégforgalmat várnak - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden.
Marin Skenderovic elmondta: a múlt hónapban csaknem 103 ezer magyar vendég utazott az adriai országba, ahol közel 616 ezer vendégéjszakát töltöttek. A magyar nyaralók száma 9,9 százalékkal, tartózkodási idejük hossza pedig 5,6 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
Az idegenforgalmi szakember hozzátette: a tavalyi lendületes emelkedés után a mostani számok a 2010-es évvel nagyjából megegyező adatok, augusztusra azonban hagyományosan nagyobb vendégforgalommal számolnak Magyarországról.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.