Külföldiekből él a magyar rendezvényszervezés. Akinek volt pénze reklámra, az most nagyon jól kereshet Nyugat-Magyarországon - írja a Napi Gazdaság.
Sorban állnak a magyarországi rendezvényszervezők irodái előtt az osztrákok, németek, svájciak, olaszok és oroszok is. Hazánkban jóval olcsóbb ugyanis megtartani egy nagyobb rendezvényt, mint ezen országok bármelyikében. Nem ritkaság például, hogy több busznyi, illetve repülőnyi násznép érkezik egy-egy esküvőre.
A korábban oly népszerű helyszínek mellett, mint például a főváros, Gödöllő, a keszthelyi Festetics-kastély vagy éppen a balatoni és dunai rendezvényhajók egyre inkább felfutóban vannak a gyógyfürdőkben, valamint a welness-szállodákban tartott rendezvények is. Ugyanakkor a falusi turizmussal foglalkozó vendéglátók is igyekeznek hasznot húzni a nagyszámú külföldi vendégseregből.
A külföldi igény növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy azok a vállalkozók, akik a válság után még rendelkeztek némi tőkével külföldön reklámozták szolgáltatásaikat. Egy 150-200 fős lagzi itthon még extra kívánságok esetén is maximum a felébe, de inkább harmadába kerül, mint a határon túl.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








