Az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előtt végzett piaci felmérés szerint a potenciális ajánlattevők reális esélyt látnak a díjbeszedési rendszer 2013. július 1-jei indulására - közölte a Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
A közlemény szerint az ÁAK - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.
A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés december elején várható. A kiíró valamennyi olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi, műszaki és jogi alkalmassági kritériumoknak, illetve a referencia követelményeknek megfelel. A nyertes az lesz, aki a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja.
Az ÁAK közleménye szerint a tender technológia-semleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem.
Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük - tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig -, amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat. Az egyes beszerzési elemekre vonatkozóan nincs lehetőség a részajánlatok elfogadására.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








