Közel 2,4 milliárd forintból új élményfürdővel bővül a Gyulai Várfürdő, az épületkomplexum létrehozásáról szóló pályázati projekt az Új Széchényi Terv keretéből 1,2 milliárd forint támogatásban részesült - jelentette be Görgényi Ernő, a város polgármestere múlt pénteken.
A polgármester elmondta: a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség részéről az irányító hatóság a napokban értesítette a várost a pozitív döntésről. A beruházás kivitelezési munkálatai 2012. júniusban indulnak és 2013. augusztus végén fejeződnek be.
Az építkezések ideje alatt a fürdő zavartalanul működik, az új komplexum a fürdő nyolc hektár nagyságú, eddig funkció nélküli területének szélén épül, közvetlenül a régi gyógyászati épülettömbhöz kapcsolódik.
A Várfürdő Kft. előzetes üzleti tervei szerint az új szolgáltatás a társaság árbevételét éves szinten 400 millió forinttal növeli. A fürdő árbevétele 2011-ben 704 millió forint volt.
A projekt teljes költsége 2,399 milliárd forint lesz, az elnyert támogatás a projekt beruházási költségeinek 49,99 százalékát fedezi. A hiányzó összeget a 94 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulai Várfürdő Kft. biztosítja, 200 millió forint önerő mellet 998,7 millió forint beruházási hitelből. A beruházás új munkahelyeket generál, a foglalkoztatottak száma 21 fővel bővül, az épületkomplexumban gyulai kis- és középvállalkozások találnak majd új piacokat a szépészet, a vendéglátás és egyéb területeken.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az élményfürdő épületének alapterülete 6 338 négyzetméter lesz, 894 négyzetméter új vízfelülettel, öt új medence létesül, az idősek részére gyógy-, a gyermekek részére mesevilág" medencék épülnek.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







