Hova vezet ez? Sorra bírságolják a postásokat

2012. november 8. 08:35 1 perc

A jogrendszer hiányosságai miatt számos autós postai kézbesítőt büntetnek, mivel ha a dolgozó ki akarja vinni a csomagot, gyakran kénytelen a tilosban állni - számolt be egy érintett a Magyar Hírlapnak.

"A közelmúltban három alkalommal büntettek meg, mert pár percig tilosban parkoltam. Összesen kilencvenezer forint tartozást görgetek magam előtt, valamint összegyűltek a büntetőpontjaim, és bevonták a jogosítványomat, pedig az feltétele a munkavégzésnek" - panaszolta el egy postás a lap csütörtöki írása szerint.

Elmondása alapján a Magyar Posta nem fizeti ki alkalmazottainak a közlekedési bírságokból adódó büntetéseket, és semmilyen rendelet nem védi őket ezekben a helyzetekben.

A Magyar Posta a lapnak küldött reagálásában azt írta: a postai gépkocsivezetők kötelesek a KRESZ előírásait betartani, a postai tevékenység ellátásához csak a behajtási korlátozások alól ad felmentést a szabályzat. Megjegyezték azt is, hogy Budapesten a Fővárosi Önkormányzat rendelete szerint minden tehergépkocsi számára biztosítható az úgynevezett rakodótárcsa, amely tíz és tizenhét óra között engedélyezi a fizető parkolási övezetekben a díjmentes várakozást húsz percig.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?