A hőség miatt hétfőre az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de kedden több megyére már a legmagasabb fokozatot is elrendelhetik.
A szolgálat honlapján olvasható információk szerint jelenleg az ország teljes területén narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat. Az UV-B sugárzás átlaga pedig meghaladja a már extrém szintet jelentő 8-as értéket; ez azt jelenti, hogy a napon már negyedóra alatt is leéghet az ember.
A keddre vonatkozó veszélyjelző előrejelzés szerint hét megyében - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Pest -, valamint a fővárosban a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett alakulhat, így ezekre a területekre piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki a szolgálat. A többi megyére keddre is másodfokú figyelmeztetést rendeltek el.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap azt mondta: a hőséghez képest átlagosnak mondható forgalmuk volt, ez részben annak köszönhető, hogy akik tehették, azok otthon maradtak vagy a vízparton hűsöltek. Hétfőre, amikor az embereknek már el kell menniük dolgozni, több riasztásra számít. Mindenkit, különösen a meleg által a leginkább veszélyeztetett embereket - időseket, szív- és érrendszeri, illetve súlyos betegségben szenvedőket - arra kérte: ha tehetik, a nagyobb megterhelést jelentő feladataikat a hét második felére időzítsék.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







