9 °C Budapest

Bejött a régi trükk: százakat vágtak át Magyarországon

Pénzcentrum
2012. március 6. 12:07

Múlt héten kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a két brit állampolgárnak a pere szerdán, akik a vád szerint üdülési joggal összefüggő csalással több mint 430 embert tévesztettek meg Magyarországon. Fogyasztóvédők óva intenek a hasonló szerződések megkötésétől - mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

A 16 ezer(!) oldalnyi nyomozati anyag alapján készült vádirat szerint a két csalással vádolt férfi valótlanul állította magáról, hogy tenerifei üdülési joghoz kapcsolódóan egy a Kanári-szigeteken lévő szálloda által felajánlott reklámüdülésen vehetnek részt azok, akik elfogadják ajánlatukat. A sértetteknek ezért fejenként 15 ezer forint regisztrációs díjat kellett befizetniük, néhányan több ember után nagyobb összegeket is befizettek.

Az ajánlat szerint az ügyfelek 18 hónapon belül elutazhattak volna, vagy visszakapták volna a pénzüket. A vád szerint azonban egyik sem történt meg.

Így dolgoztak

A két brit férfi 431 sértettől összesen 19 millió 85 ezer forintot vett át 2003 decembere és 2005 novembere között, azonban azt magyarországi tartózkodásukra, irodájuk üzemeltetési költségeire fordították, a Kanári-szigeteken lévő szállodával pedig nem álltak kapcsolatban. Körülbelül 10 ember utazhatott el a Kanári-szigetekre, néhány sértettet pedig már kárpótoltak a vádlottak.

A szerdai meghallgatáson az elsőrendű vádlott, egy magyarországi cég volt ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát bűnösnek csalás bűntettében. Mint elmondta: az ügy hátterében sikertelen üzleti tevékenység és nem bűncselekmény állt. Hozzátette: jogilag nem érzi magát felelősnek az ügyfelek elvesztett pénze miatt, mert álláspontja szerint ez az azóta már tönkrement cég felelőssége lett volna. Az elsőrendű vádlott hangsúlyozta: nem üdülést ajánlottak fel, hanem üdülési ajánlatot ígértek 18 hónapon belül.

A Kanári-szigetekre csak 10 ember utazhatott el


A védelem képviselője a tárgyalás megkezdésekor elmondta: valós kapcsolat volt védence cége és a Kanári-szigeteki cég között, emiatt javasolta az ügyészségnek a vádejtést. Az ügyvéd emlékeztetett rá, hogy a magyarországi cég működése során körülbelül 1000 család fizette be a regisztrációs díjat, ám panaszt alig felük tett.

A másodrendű vádlott vallomása szerint a kevés ügyfél okozta a problémát, mert így a befizetett regisztrációs díjakat elvitték az adminisztrációs költségek. A magyarországi vállalkozás indításának első három hónapjában alig 1-2 ügyfelük volt összesen - tette hozzá a másodrendű vádlott. Visszaemlékezése szerint körülbelül 20 családnak fizettek vissza regisztrációs díjat az üdülés elmaradása miatt, a többiek ezt nem igényelték. Mint elmondta, emlékezete szerint a regisztráltak közül legfeljebb százan tudtak elutazni Tenerifére.

Csábító ajánlat, de...

Fogyasztók ezrei esnek áldozatul évente Európa-szerte az üdülési klubok csábító ajánlatainak, akik a luxus árak fejében csupán elenyésző, avagy semmilyen ellenszolgáltatásra nem számíthatnak. A joghézagokat kihasználó üdülési klubokkal szemben az igazságszolgáltatás sok esetben tehetetlen.

Az üdülési klubok az üdülési jogok (ún. "timeshare") értékesítésének egy módozataként jöttek létre. A jogi magyarázat szerint az üdülési jog vásárlásakor az időben megosztott ingatlan használati jogának megváltására kötünk szerződést. Az üdülési klubok az időben megosztott ingatlanhasználati jogok megvásárlásáról szóló Európai Uniós irányelv szabályainak megkerülése érdekében jöttek létre, ami azt jelenti, hogy az üdülési klubokkal kötött szerződések tekintetében az elállási idő, a fogyasztók tájékoztatása, valamint az előleg tekintetében használják ki legfőképpen a joghézagokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fogyasztók, akik aláírják a szerződést, majd meggondolják magukat néhány nappal később, csapdahelyzetben találják magukat: az üdülési klub addig készséges üzletkötőit vagy nem tudják elérni többé, vagy pedig minősíthetetlen stílusban utasítják el kéréseiket.

A szálláshelyek vagy utazások pedig, amelyekre az üdülési klubok jogosítanak, általában jóval alacsonyabb színvonalúak, mint amit ígértek, és amire szerződtek; ám semmivel sem olcsóbbak egy normál utazási iroda által szervezett társas útnál.

Legyünk óvatosak

Fogyasztóvédők óva intenek az ilyen szerződések megkötésétől, és azt tanácsolják, mindig vegyük figyelembe az alábbi tanácsokat:

• Kezdjünk el gyanakodni, ha ingyenes, vagy nagyon kedvező árú ajánlatokat kapunk, akár interneten keresztül. 

• Ha mégis szerződnénk, mindig kérjük ki egy független jogász véleményét a szerződésről - annak aláírása előtt;

• Tanácsos nem helyben aláírni a szerződést, hanem néhány napos gondolkodási időt kérni;

• Gondoljuk át az üdülési klubokkal kötött szerződések anyagi következményeit, különösen arra tekintettel, hogy szinte lehetetlen a termékeket újraértékesíteni;

• Óvakodjunk az üdülési jogokat újraértékesítő cégektől is, hiszen itt is ki vagyunk téve a csalás veszélyének.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem