7 °C Budapest

A világ legjobb útlevelei: ki nem találnád, hányadik a magyar

2016. március 6. 13:01

2016-ban is elkészült a világ legerősebb útlevélinek rangsora. Az első helyre Németország útlevele került, ugyanis ezzel lehet jelenleg a legtöbb országba elutazni vízum nélkül. A listában mi is benne vagyunk, de vajon hányadik helyre került a magyar útlevél?

Ha eddig te is azt gondoltad, hogy az angol vagy épp az amerikai ez egyik legerősebb útlevél a világon, akkor bizony tévedtél. A legújabb kimutatás szerint ugyanis a németek utazhatnak a legtöbb idegen országba a saját útlevelükkel, összesen 177 helyre.

De mi sem vagyunk rossz helyzetben, a magyar útlevéllel összesen 167 országa utazhatunk vízum nélkül, ezzel pedig a legerősebb útlevek toplistájában a 10. helyre kerültünk.

Hogyan készült a lista?

A Henley & Partners, bevándorlással foglalkozó brit tanácsadó cég összesen 218 országot hasonlított össze a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján. A nemzetiségek pedig az alapján kapták a pontokat, hogy az állampolgáraik hány országba tudtak elutazni vízum nélkül 2016. január elsején. A rangsort már három éve európai ország vezeti, de az első tízbe más országok is bejutottak:

  • 1. Németország : 177
  • 2. Svédország: 176
  • 3. Finnország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia: 175
  • 4. Belgium, Dánia, Hollandia, Egyesült Államok: 174
  • 5. Ausztria, Japán, Szingapúr: 173
  • 6. Kanada, Írország, Dél-Korea, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Svájc: 172
  • 7. Görögország, Új-Zéland: 171
  • 8. Ausztrália: 169
  • 9. Málta: 168
  • 10. Magyarország, Csehország, Izland: 167

A rangsor legvégére, a 104. helyre Afganisztán került, egy ilyen útlevéllel ugyanis csak 25 országba utazhatunk. A második legrosszabb helyet Pakisztán zsebelte be, ezt pedig csak kicsivel előzte meg Irak. A teljes lista ITT olvasható.

Nem mindegy, mikor igényelsz

Ha idén nyáron ti is külföldre tervezitek a nyaralást, akkor még most érdemes lehet leellenőrizni az útleveletek érvényességét. A gyorsított eljárásban igényelt úti okmányokra ugyanis a gatyánk is rámehet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A soron kívüli (7 nap) útlevél 19 ezer, a sürgősségi (3 nap) 29 ezer, míg az azonnali (1 nap) igénylés 39 ezer forintba kerül. Ezen felül számolni kell még a normál, 20 napos eljárásban alkalmazott díjtételekkel is; az illeték díja érvényességi időtől és kortól függően 2500 és 14 ezer forint között mozog.

Szerencsére a normál eljárás keretében benyújtott kérelmeket is lehet utólag, akár 3 vagy 7 napos gyorsított eljárásra módosítani. Ezt az ország valamennyi okmányirodai ügyfélszolgálatán, illetve a megújult Kormányablakokban kérelmezhetjük. Az azonnali útlevéligényeket viszont mindenképp a KEKKH személyes ügyfélszolgálatán kell megtenni.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm