Június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkolnak a mozdonyvezetők, ha addig a kormány nem tárgyal érdemben a követeléseikről - jelentette be Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a Kossuth téren tartott demonstráción. A munkabeszüntetéshez csatlakoznak BKV- és Volán-sofőrök is.
Két órás figyelmezető sztrájkot tartanak június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig a mozdonyvezetők a korkedvezményes nyugdíj eltörlésére vonatkozó kormányzati szándékkal szemben. A bejelentéshez csatlakozott a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is. Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők.
Egyelőre a metró-, a HÉV-, a troli- és a villamosvezetők csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ha a kormány továbbra sem kíván velük tárgyalni, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.
A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége is - mondta Dobi István, a szervezet vezetője.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább
- A Chelsea szerződést bontott Mauricio Pochettinóval – felkészül Tuchel és stábja?
- Férfi vízilabda ob I - Megvédte címét a Ferencváros
- Joe Biden kockázatos kiállása: egy kalap alá vették Netanjahut a Hamásszal