2024. január 31-ig voltak kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselők és a nemzetiségi szószólók.
David Cameron brit miniszterelnök méregdrága luxus autójával borzolta fel a szigetország közvéleményét. Különösen kínossá teszi a miniszterelnök számára az esetet, hogy épp ő szólította fel képviselőtársait az állami kiadások mielőbbi csökkentésére kampányában.
A Daily Mail c. napilap információi szerint a több mint 200 ezer fontba (65 millió forint) kerülő Jaguárt felkészítették fegyveres támadások mellett, bomba és kémiai támadásokra is. Meglepő a miniszterelnök választása, hiszen a kampányidőszak előtt őt is gyakran lehetett látni biciklit tekerve London utcáin az állami spórolást szimbolizálva.
Cameron egy múlt heti nyilatkozatában elmondta, miniszterelnöki megbízatásának egyik nagy hátránya, hogy biztonsági okokból nem használhatja saját Honda CRV-jét, ami így kénytelen a Downing Street parkolójában pihenni. A saját sportkocsija helyett viszont élvezheti a városi rendőrség által fenntartott luxusautó médiaközpontját és masszázsszékét.
A napokban Magyarországon is egy politikus autóbotrányától volt hangos a sajtó. Lázár János fideszes frakcióvezető hasonló ügyére is hevesen reagált a közvélemény. A számára bérelt Audi S8-as fogyasztása például nem sokban különbözik Cameron londoni használatra szánt miniszteri gépkocsijától.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az országgyűlési képviselőknek minden évben közzé kell tenniük a vagyonnyilatkozatukat. A nemrégiben napvilágra került nyilatkozatokból kiderül, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek nincs saját autója. Persze a kormányfő sem járhat gyalog, így őt is, hasonlóan számos hazai miniszterhez, illetve közjogi méltósághoz állami gépjárművel fuvarozzák: Orbán Viktor egy Volkswagen Transporterrel jár. Információink szerint korábbi, hasonló autóját 40 millió forintért próbálták eladni, jelenlegi gépjárműve 60 millió forintot érhet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- MOB-életműdíjat kapott Török Ferenc: nem hiszem, hogy ezt lehetett volna ennél jobban csinálni
- Pánikgomb-applikációt fejlesztettek a családon belüli erőszak ellen - Görögországban
- Áder Jánosnak három fontos kérdése van
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül