Filmes tematikájú élményközpont épül az etyeki Korda Filmstúdió szomszédságában - írja a Világgazdaság.
A lapnak Csapó Tamás,a Korda Filmstúdió Zrt. vezérigazgatója elmondta: egy középkori díszletváros épül fel 6 ezer négyzetméteren, emellett megnyitják az érdeklődők számára azt a New-York-i utcarészletet is, amely még a Hellboy 2 c. film forgatására készült el 2007-ben. Egy másik kiállítócsarnokban a filmes trükköket, technikákat mutatják be a látogatóknak.
A látogatóközpont 2011 májusában nyílhat meg, s évente 50 ezer vendéget várnak. A beruházás összesen 1,2 milliárd forintból valósulhat meg.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek