Franciaországban kedden hajnalban megkezdődött az egy naposra tervezett országos sztrájk. A tüntetők a nyugdíjkorhatár tervezett emelése, illetve a nyugdíjrendszer kilátásba helyezett módosítása ellen tiltakoznak. A sztrájk ideje alatt a Malév szállítja az Air France utasait a két ország fővárosa közötti útvonalon.
A szakszervezetek várhatóan 137 francia városban legalább két millió embert várnak az utcákra. A tömegmegmozdulások miatt komoly fennakadások lehetnek a közlekedésben - beleértve a repülőterek, kikötők forgalmát -, az energiaellátásban, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, posta, iskola. A magánszektor alkalmazottainak körében nem várhatók komolyabb megmozdulások.
Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint egyebek mellett két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 év lenne a nyugdíjkorhatár. A tervek ellen júniusban is voltak nagyszabású tüntetések, akkor közel egy millióan vonultak az utcákra.
Franciaországban 1981-ben szállították le a nyugdíjkorhatárt 65-ről 60 évre, amikor a szocialista Francois Mitterand került az elnöki székbe.
Több európai országban is napi politikai téma a nyugdíjkorhatár emelése a várható élettartam meghosszabbodása, illetve a születések számának csökkenése miatt. Németországban és Nagy-Britanniában már eldöntötték, hogy folyamatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt 65-ről, Spanyolországban és Olaszországban 65 éves korban lehet majd nyugdíjba menni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ami a sztrájk alatti Párizs-Budapest járatokat illeti, ebben a desztinációban az Air France járatai mellett székmegosztásban olyan Malév-Air France járat van, amely Malév repülőgéppel üzemel. Az Air France gyakorlatilag automatikusan ezekre a járatokra írja át utasainak repülőjegyét, ha a munkabeszüntetés miatt törlik a Párizs-Budapest járatot, illetve párját, a Budapest-Párizs járatot.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört