Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Beck Reisen Kft. és a Beck Tours & Plan Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a két vállalkozásnak összesen 8 millió forint bírságot kell fizetnie.
Megnyerte a 8 napos kirándulást Törökországba... Ez az Ön számára ingyenesen biztosított!" Ezt az üzenetet küldte szét tavaly áprilistól szeptember közepéig hetente a két utazási iroda. A vállalkozások ezen túl arról is értesítették a fogyasztókat, hogy öt éves Beck Utazási Klub tagságot nyertek, amelynek díját, évente 25 ezer forintot, elengedik.
A versenyhatóság vizsgálata során azonban kiderült, hogy az ingyenes törökországi utazás árában nem volt benne az útiköltség és a 25 eurós utazásszervezői díj, a klubtagságért pedig soha senkinek nem kellett még fizetnie. (A két vállalkozás egyébként termékbemutató előadásokon adta el utazásait. A termékbemutatókat a Beck Reisen szervezte, az utazásokat pedig a Beck Tours&Plan.)
A fenti gyakorlat a GVH szerint a sérti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, emiatt a hatóság a Beck Reisenre 5 millió, a Beck Tours&Plan-ra pedig 3 millió forint bírságot szabott ki, amelyet a két vállalkozásnak 30 napon belül be is kell fizetnie.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit