Várhatóan szerdai ülésén a kormány - az autósiskolák nyomására - visszavonja azt a kormányrendeletet, amely új elemként engedélyezte volna az elméleti járművezető-képzésben az interneten keresztüli távoktatást - értesült a Népszava.
Az iskolák engedélye kiadható lett volna külön csak az elméleti és csak a gyakorlati oktatásra, továbbá az eddigi regionális helyett az egész ország területére kiterjesztette volna az autósiskolák működési engedélyét. A kormányrendelet július elsején lépett volna hatályba.
Korábban: Tiltakoznak az autósiskolák! Nem kérnek a távoktatásból
Az autósiskolák a közelmúltban kezdeményezték a nemzeti fejlesztési miniszternél a május 13-án kihirdetett rendelet visszavonását - emlékeztet a lap, amely szerint a tárca illetékes főosztálya is elhibázottnak, szakmailag kiforratlannak tartja a rendeletet, ezért nem tartja presztízsveszteségnek a visszavonását.
Erre rímel, hogy a tárca a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnöke, Sárdi Erika kinevezésének indoklásában jelezte: első lépésként újragondolják a gépjárművezető-képzéssel kapcsolatban hozott eddigi döntéseket, mert súlyos hibának tartják, hogy a terület teljes átalakítási és újraszabályozási folyamata előtt elmaradt a szakmai érdekképviseletekkel való egyeztetés - írta a Népszava.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek