Idén is indít különvonatot a GYSEV a soproni VOLT Fesztiválra. A Budapest Keleti pályaudvarról induló VOLT vonat június 29-én és 30-án Budapestről Sopronba, július 1-jén, 2-án és 3-án pedig Budapest - Sopron - Budapest között szállítja a fesztiválozókat. A fesztivál záró éjszakája után, július 4-én két vonatot indít a GYSEV Budapestre.
A vonatokra csak a menetjegy mellé váltott kedvezményes pótjeggyel szállhatnak fel az utasok, amelyért cserébe a GYSEV rövid menetidőt és ülőhelyet biztosít.
A VOLT vonat sikeres közlekedtetésében a MÁV-START Zrt. is közreműködik. A VOLT vonatok pontos menetrendje hamarosan elérhető lesz a cég honlapján.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája