A kisautók a legtöbb gyártó életében meghatározó szerepet töltenek be, gondoljunk csak a Ford Fiestára, az Opel Corsára, a Chevrolet Aveóra, vagy a Mazda 2-re. A japán Suzuki a 2010-es Kizashi szedan közelmúltban történt bemutatásával elmozdult ugyan a másik irányba, ennek ellenére a többség még mindig a gazdaságos kisautókkal azonosítja a gyártót.
A 2011-es Suzuki Swiftet a Nürburgringen tesztelték a napokban, innen szivárgott ki néhány felvétel. A képek tanúsága szerint a jármú formája nagyban hasonlít a jelenlegi modellre, a fedetlen részekből viszont az a következtetés vonható le, hogy valamivel sportosabb lett az elődjénél.
A frissített vonalak igazodnak a Kizashi bemutatóján látott új dizájnhoz, továbbá megújultak az első és a hátsó lámpák is. A szakavatottak változtatásokat véltek felfedezni az autó hűtőrácsán is. A Swift várhatóan továbbra is a gazdaságosságának, a könnyű vezethetőségének és az alacsony árának köszönheti majd a népszerűségét.
A hírek szerint az 1,2 és 1,6 liter közötti motorkínálattal megjelenő új modell Európában inkább a kisebb, a tengerentúlon pedig a nagyobb lökettérfogattal lesz keresettebb. Az öreg kontinensen piacra dobják a dízel változatot is, mely méltó ellenfele lehet a német a francia és az olasz versenytársaknak.
Különböző híresztelések kaptak szárnyra a hibrid változattal kapcsolatban, de jelen helyzetben ez a költséges megoldás még várat magára. A hivatalos bemutató dátuma egyelőre még nem ismert, de sokan úgy vélik, hogy még az idei év végén megjelenhet a 2011-es modell.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját
- Halasztják kormányellenes tüntetésüket a cseh gazdák
- Özönlenek a szorongó és öngyilkossági késztetéssel küzdő fiatalok a lelkisegély-vonalra
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek