A rendőrség szerint még mindig vannak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják az alkoholfogyasztás melletti gépjárművezetés tilalmát és veszélyeit.
2009 első negyedévében 180-an, az idei év első három hónapjában 155-en haltak meg közlekedési balesetben. Az ORFK sajtóközleménye szerint 2009-ben olyan kevesen haltak meg közlekedési balesetben, mint 1964-ben, miközben az akkor százezres járműszámhoz képest ma már több mint 3 és félmillió kocsi van az utakon.
Az objektív felelősség rendszerének bevezetése óta kedvező tendenciát mutat a közlekedési balesetek számának alakulása. Tavaly 20%-kal, 1209-ről 972-re csökkent a balesetekben súlyosan, 12%-kal pedig 3150-ről 2769-re a könnyebben megsérültek száma.
A "zéró tolerancia" elv alkalmazása óta az ittas járművezetők száma is csökkenést mutat. A húsvéti időszakban elsősorban az ittas járművezetőket és kerékpárosokat szűrték. Kedvező tendencia, hogy az ittasan okozott balesetek száma országosan 10%-kal csökkent az első negyedévben. Ugyanakkor ez az arány Tolna és Békés megyékben 20%, Budapesten és Baranya megyében viszont csak 5%.
Az év első három hónapjában a baleseti okokat tekintve a gyorshajtás vezet, a balesetek 35%-át okozta a sebesség helytelen megválasztása. A balesetek 20%-át az elsőbbség meg nem adása, 13%-át pedig a kanyarodás szabályainak meg nem tartása okozta. A balesetek 69%-ában személyautó-vezetők voltak a hibásak, 11%-át tehergépkocsi-vezetők, 6%-át a kerékpárosok, 8%-át pedig gyalogosok okozták.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Befutottak a friss számok: így alakultak a régiós üzemanyagárak
- Álmában szurkálta halára édesapját
- Ha a Balaton felé vonatozna, erről jobb, ha tud
- Nagyházi Galéria: egy elveszettnek hitt Zsolnayra is lehet licitálni
- Népszavazást tartanak Moldovában az EU-csatlakozásról
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép