Annyi kátyú van már az utakon, hogy az autósoknak fizetett kártérítés összege évente 100 milliós nagyságrendű - hívja fel a figyelmet a Magyar Mérnöki Kamara. A szervezet közlekedési tagozatának alelnöke szerint a kátyúkat folyamatosan javítani kellene, ám e téren évtizedes az elmaradás -írja az inforadio.hu.
A helyzetet ronthatja az a kormányhatározat, amely átmeneti moratóriumot hirdet a közbeszerzésekre - mutatott rá Hamarné Szabó Mária.
Mint mondta, több féle kátyú létezik, van, ami a több évtizedes úthasználat alatt alakul ki, és olyan is van, ami a frissen elkészült úton keletkezik. Ezek javítása is eltérő.
Sok kátyú a rendszeres útkarbantartással megelőzhető lett volna, de az elmúlt évtizedekben erre nem volt fedezet.
A szakember azt is problémának nevezte, hogy az útfelújításokról általában őszre születik meg a politikai döntés, holott a munkákat tavasszal és nyáron kellene elvégezni, az időjárás miatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár egy közlekedési miniszteri rendelet a burkolati hibák kijavítására a bejelentéstől számítva 30 napot ad, ez meghosszabbítható, ha tömegesen érkezik bejelentés és az úthibát a hatóság megfelelően jelzi.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs