2010 márciusától átlagosan 7-8%-kal drágulhatnak az autópálya-matricák, a legolcsóbb, 4 napos ára pedig 24%-kal, a mostani 1170 forinttól 1450 forintra emelkedhet - írja a Napi.
A minisztériumi forrásokból származó áremelésről szóló információkat a szaktárca azzal indokolta, hogy a díjak 2006 óta érdemben nem változtak, még a tavaly nyári áfa-emelést követően sem, miközben az Európai Unió bővítése miatt egyre több a külföldi jármű a magyar utakon.
Az autópálya-matricák árának emelkedését valamennyi járműkategóriában érvényesítik, vagyis a járművek éves, havi és heti bérlete is többe kerül majd. A négynapos matrica árának drasztikus növelésére pedig az őszi és a tavaszi időszakra vonatkozó díjak egymáshoz közelítése miatt van szükség, mivel ezek között lecsökkent a forgalmi különbség.
A szaktárca egyébként már tavaly októberre előkészítette az áremelésről szóló javaslatát, ám az intézkedések foganatosítását az ősz óta zajló közigazgatási és politikai egyeztetések késleltették. A technikai átállás időigénye miatt legkorábban március elsejétől léphetnek érvénybe a magasabb díjak, ehhez azonban legkésőbb a jövő hét végéig meg kellene jelennie a kérdést szabályozó miniszteri rendelet módosításának.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Veszélyre figyelmeztet a meteorológia – térkép
- Tetemes mínuszban zárta a múlt évet a Fidesz
- Ítéletidő sújtja Texast, többen meghaltak – videó
- Orbán Viktor: az erőszak a mindennapok részévé vált
- Egy nagy meglepetés Didier Deschamps Eb-keretében
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány