A rendőrség szerint még mindig vannak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják az alkoholfogyasztás melletti gépjárművezetés tilalmát és veszélyeit.
Jelentősen javultak a rendőrségi baleseti statisztikák vélhetően az objektív felelősség tavalyi bevezetésének is köszönhetően. A bírság előli kibúvás kiskapuját bezáró szabályozást alkotmányos szempontból sokan próbálták támadni, mindeddig sikertelenül.
130 halálos balesettel kevesebb történt a magyarországi utakon 2009-ben januártól november végéig, a 2008-as hasonló időszakhoz képest. A csökkenés mértéke 16%, így tavaly már "csupán" 679 esetben helyszíneltek a rendőrök halálos közúti balesetnél. Összesen pedig 744 fő vesztette életét közlekedéséi balesetekben, ennél a számnál a csökkenés 18%-os. A számok magukért beszélnek, az objektív felelősség bevezetése egyértelműen sikert hozott - írja a Napi.
Az összes halállal vagy személyi sérüléssel járó balesetek száma is csökkent a tavalyi év első 11 hónapjában a 2008 januárjától novemberéig tartó időszakhoz képest. Míg a 2008-as időszakban összesen 24 053-an haltak vagy sérültek meg az utakon, addig 2009-ben ez a szám csupán 22 177 volt.
A balesetekhez vezető okok rangsora 2008-ról 2009-re nem változott. A leggyakrabban - az összes balesethez viszonyítva 26%-ban - a gyorshajtás okozza a baleseteket. 23,7%-ban pedig a kanyarodási szabályok figyelmen kívül hagyása és az elsőbbségadás elmulasztása miatt következnek be a szerencsétlenségek.
Az objektív felelősség tavaly május 1-jei bevezetését megelőzően életbeléptetett zéró toleranciát sem tanulták meg rendesen az autósok 2008-ban, és 2009-ben is sokan ültek ittasan a volán mögé. A rendőrség 11 hónap alatt összesen több mint 15 ezer esetben vette el a sofőrtől a helyszínen a jogosítványát a zéró tolerancia elve miatt. Az ilyen esetek közel 96%-ában magyar állampolgárokkal szemben intézkedtek a rendőrök.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját