5 °C Budapest

150 ezres bírság Budapest utcáin: ez nem játék!

2016. március 31. 16:02

A közelmúltban egyre több segélyhívó berendezés lepte el Budapest utcáit. A Főváros Főpolgármesteri Hivatala szerint ezeknek a kihelyezése nem hozható összefüggésbe a mostanában történt terrorcselekményekkel. Akkor miért van ezekre szükség?

A segélyhívókat tavaly decemberben kezdték el kitelepíteni a főváros utcáira. A berendezés azonban nem játék, hiszen a készüléken is olvasható: aki valótlan bejelentést tesz, akár 150 ezer forint bírságot is kaphat. Súlyosabb esetben pedig akár 3-5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet a büntetésünk.

Eddig 22 berendezés készült el, 28 tart a kivitelezés szakaszában, és még további 83 darab kivitelezését rendelte meg Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala.

A hívások közvetlenül az ORFK irányítóközpontjába futnak bármely esetben, amikor indokolt a Katasztrófavédelem, Mentő, Rendőrség, közterület-felügyelet hívása ők értesítik őket

- válaszolta megkeresésünkre a hivatal kommunikáció igazgatósága.

Arról nincsen információnk, hogy a beruházás mennyibe került és hogy ezt milyen forrásból finanszírozzák, vagy hogy más magyar városok is tervezik-e segélyhívó berendezések kitelepítését. Kérdésünkre azonban a Főpolgármesteri Hivatal elmondta, hogy a

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

segélyhívó berendezéseknek a megjelenése nem hozható összefüggésbe a közelmúltban történt terrorcselekményekkel.

Változott a terrorkészültségi szabályozás

A Magyar Közlönyben egyébként pont 2015 novemberében jelent meg a terrorkészültségi fokozatok új szabályozása. Míg korábban A, B, C, D betűkkel jeltölték a szinteket, ezt most számok váltották fel. A 4-es az alacsony fokozat, az 1-es pedig a legmagasabb kritikus szintet jelenti.

Hazánkban jelenleg a 3-as (közepes) fokozat van érvényben, ugyanis a múlt kedden történt Brüsszeli terrortámadás után Magyarországon elrendelték a 2-es fokozatú terrorkészültséget, a belügyminisztérium keddi közleménye szerint azonban ezt már mérsékelték és ismét a 3-as fokozat van érvényben.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33