Ma délelőtt mutatja be a MÁV Csoport új szolgáltatását, a Vonatinfót. A társaság szándéka szerint az új rendszer pontos, részletes és azonnali információt nyújt majd a közlekedő vonatokról. Jelenleg az utaspanaszok 70 százaléka arra vonatkozik, hogy a vonattal közlekedők nem kapnak megfelelő tájékoztatást.
A ma induló rendszer a Google térképes szolgáltatásán alapul, és valós idejű adatokat nyújt a közlekedő járatokról. Az utasok így nyomon követhetik, hogy hol járnak éppen a vonatok, kell-e és mennyi késésre számítani, és új szempontok szerint is lehet majd keresni az adatbázisban - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Hackl Mónika, a vasútcég szóvivője.
A szóvivő elmondta: a rendszer a pályainformációkat és a vonatok fedélzetén levő GPS-berendezések információit gyűjti össze, így ad képet arról, hol tart a szerelvény, de azt is megmutatja, késik-e a vonat. A programba a szerelvények és az állomások is be lesznek vonva - így fejlődik az állomások utastájékoztatása is.
Hackl Mónika arról is beszámolt, hogy jelenleg csak a vasúttársaság honlapjáról érhető el a program, de év végére már az okostelefonokon is hozzáférhetőek lesznek a friss adatok.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








