Az október 7-én megjelenő Shadow Ticket a harmincas évek nagy gazdasági világválságának idején játszódik majd.
A magyar vásárlók sem tudják kikerülni a világtrendeket: egyre többen és egyre többször vásárolunk a világhálón. A hazai webáruházak száma is növekedést mutat, sőt, egyre komolyabb szereplők szállnak be az üzletbe - ezzel pedig újabb vásárlói tömegeket mozgatnak az e-commerce, azaz az online kiskereskedelem felé. A Tesco, a CBA és a Media Markt már elindította online szolgáltatását, jöhet az Amazon is.
A magyarországi kiskereskedelmi forgalom 2,7 százaléka bonyolódott interneten keresztül 2012-ben - derül ki az internet-gazdaságot vizsgáló eNET éves felméréséből. Az összesen 177 milliárd forintos forgalom idén továbbra is erőteljesen növekszik, várhatóan meg fogja haladni a 200 milliárd forintot.
Az elmúlt egy évben interneten vásárlók száma a 14 éven felüli lakosságból 1,65 millió főre emelkedett, ami a felnőtt lakosság megközelítőleg ötöde. A vásárlások átlagos értéke 7500 forint körül alakult az összes vásárlást figyelembe véve. A vásárlások értékét tekintve az online vásárlók által leggyakrabban használt fizetési mód az utánvét, amelynek csak elenyésző részét adja a postai utánvét. A nagy áruházak körében ugyanakkor évek óta fokozatosan növekszik a bolti átvétel aránya, ezen belül is a bankkártyával fizetők hányada.

A legnagyobb volumenben számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközöket, élelmiszert, könyvet, lakásfelszerelést és játékot/ajándékot értékesítettek 2012-ben Magyarországon online. Ugyanakkor a leggyorsabban a ruházati-, szépségápolási-, egészséges életmódhoz kötődő termékek, valamint a mobiltelefonok értékesítése nő. Egyes termékcsoportok kapcsán az internetes értékesítésben van szinte az egyedüli növekedési lehetőség a kiskereskedők számára, amit csak erősít, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalom volumenben évek óta nem tudott növekedni.
Sok a webshop, már a nagyobbak is jönnek
Az elmúlt hónapokban több, a piacon meghatározó kiskereskedelmi lánc indította el online áruházát, és várhatóan lesznek követőik. Az üzleti információkat szolgáltató Bisnode elemzése szerint az érintett szektor a kedvezőtlen gazdasági környezetben is viszonylag jól szerepelt: a cégek száma megtöbbszöröződött az elmúlt években, az összárbevételük is nőtt, és összesítve nyereségessé váltak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idén várhatóan még látványosabb bővülést produkálhat az internetes kiskereskedelem, mert két jelentős piaci részesedéssel rendelkező, elsősorban élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó kereskedelmi lánc, a Tesco és a CBA is elindította internetes áruházát. Ráadásul a Media Markt webáruházával is bővült a piac, valamint - a hírek szerint - az amerikai központú online kiskereskedelmi óriás, az Amazon.com is elindítja magyarországi szolgáltatását. A nagyobb szereplők megjelenése egyfelől növelheti az online vásárlások népszerűségét, ami várhatóan forgalombővülést eredményez. Ugyanakkor az a tendencia is feltételezhető, hogy a hagyományos kiskereskedők és a webáruházzal nem rendelkező üzletek, az online piacon kialakuló nagyobb verseny miatt, vásárlókat veszítenek.
Utálsz sorban állni a boltban? Ez lehet a megoldás - KATTINTS!
A cégadatokból világosan látszik, hogy az elmúlt években egyre többen léptek be a piacra: 2007-ben több mint 900 cég jelölte meg főtevékenységnek a csomagküldő és internetes kiskereskedelmet, míg 2012-ben a számuk már meghaladta a 2900-at. 2007 és 2011 között a szóban forgó vállalakozások kétharmada számolt be árbevételéről, nyereségéről, így a piaci folyamatok jól leképezhetőek az adatokból. Más becslések szerint megközelítőleg 5-6000 magyar nyelvű webáruház érhető el, amelyből aktív, Magyarországon bejegyzett cég 4100 van.
Sokan már külföldről is rendelnek a neten keresztül: természetesen ebben a fiatalabb korosztály jár élen, leginkább körükben népszerűek a Magyarországra is szállító ruházati, tech és lakberendezési webshopok. Szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban újabb szereplők lépnek majd a hazai e-commerce piacra: a már említett Amazon mellett leginkább műszaki cikkekkel és ruházattal foglalkozó webshopokkal találkozhatnak majd a hazai vásárlók, de az élelmiszer-kiskereskedelemben is egyre több cég indulhat el az internetes értékesítés útján.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


