Július 1-jétől még olcsóbb lesz külföldön mobilozni és mobilinternetezni. A díjak csökkentéséről szóló, az Európai Tanáccsal előzetesen egyeztetett rendeletről csütörtökön szavazott az EP.
Júliustól tovább csökkennek a külföldi mobilhasználat (roaming) díjai, a telefonálás és a szöveges üzenetek küldése mellett pedig a mobil adatforgalom esetében is uniós rendelet szabályozza a felszámolható díjak felső határát.
2012. július 1-jétől minden letöltött megabájt után legfeljebb 70 eurócentet számolhatnak fel a szolgáltatók. 2013 júliusától a felső határ 45 cent, 2014 júliusától pedig 20 cent lesz. A mobil adatszolgáltatás díjainak leszorítását kifejezetten szorgalmazta az EP. Jelenleg ugyanis nincs maximalizálva, hogy mennyit kérhetnek a szolgáltatók ezért.
Július 1-jétől a mobilhívások díja percenként a jelenlegi 35 cent helyett legfeljebb 29 cent lesz. 2014 júliusától pedig 19 cent lesz az árplafon. Olcsóbb lesz az SMS-küldés is: a mostani 11 cent helyett idén júliustól 9 centért, 2014. július 1-jétől pedig 6 centért lehet majd külföldről szöveges üzeneteket küldeni.
A mobiltársaságok ügyfeleinek 2014. július 1-jétől arra is lehetőségük lesz, hogy a roaming szolgáltatást külön, egy másik szolgáltatótól rendeljék meg, eredeti telefonszámukat megtartva. A szolgáltatóváltás ingyenes lesz, a váltás lehetőségéről pedig a szolgáltatóknak kötelező lesz tájékoztatniuk az ügyfeleket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







