OTP Maestro PayPass Fesztiválkártya igénylésével 50 százalékos kedvezményt kínál az idei hetijegy árából a Sziget - derült ki a fesztivál, az OTP Bank és a MasterCard mai sajtótájékoztatóján. Fontos újdonság, hogy a korábbi készpénzmentes fizetési rendszerek megtartása mellett idén MasterCard vagy Maestro PayPass kártyával is lehet fizetni a fesztiválon.
Májustól a hetijegy árából 50 százalékos kedvezményt kínál a Sziget azoknak a látogatóknak, akik igényelnek OTP Maestro PayPass Fesztiválkártyát - derült ki a Sziget mai sajtótájékoztatóján. A kedvezmény feltétele továbbá, hogy a jelentkezőknek valamilyen módon igazolniuk kell azt is, hogy legalább már három korábbi fesztiválon részt vettek: a feltételek azonban valószínűleg nem jelentenek túl nagy nehézséget, hiszen a rendezvény online felületén például egy korábbi fotóval vagy történettel is lehet ezt igazolni. A kedvezmény azt jelenti, hogy 31 500 forint az ottalvós, 27 500 forint a hazamenős bérlet. Az 50 százalékos csökkentést azok is megkaphatják, akik már megvették belépőjüket - a PayPass kártya igénylése díjmentes.
Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője elmondta: eddig nagyjából 5 millió látogató fordult meg a Szigeten az elmúlt 19 évben, ezért a rendezvény törzslátogatói számára szeretnének kedvezményt adni. Aki az összes Szigeten ott volt, azok - a főszervező szerint- akár ingyen is a 20. fesztivál vendégei lehetnek. Megmaradnak ugyanakkor a korábbi kedvezmények, például az olcsóbb éjszakai belépő is.
A főszervező kiemelte, hogy pozitívan fogadta a piac az elektronikus fizetés bevezetését, ezért döntöttek a kiterjesztése mellett. Gerendai a PayPass-együttműködést részben azzal indokolta, hogy így könnyebb lesz kiszűrni a jegynepperek működését. A PayPass-szal kiváltott kedvezményes belépők számát a főszervező tízezer körülire becsülte.
Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint a fiatalok, pályakezdők irányába a továbbiakban is nyit a bank, ezért is fontos a fesztiválokon történő megjelenés. A kártyabirtokos saját személyazonosságának igazolása, a kedvezményes kód és a saját névre szóló bankkártya bemutatásával kapja majd meg a karszalagot - ez nem átruházható, így jelentősen megnehezíti a visszaéléseket is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hemberger András, a MasterCard Europe regionális üzleti vezetője elmondta: nem titkolt cél az, hogy minél többen próbálják ki a PayPass érintés nélküli technikáját is. A nyári fesztiválokra PayPass-szal érkezők közvetlenül a kártyához kapcsolódó bankszámlákról költenek, így nem kell külön feltölteni azt a rendezvény termináljain.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







