Mindössze egyetlen óra kellett ahhoz, hogy az Apple eladja az új iPhone első napra felhalmozott készleteit, így akik most rendelnek, azok már nem juthatnak hozzá az értékesítés megindulásának napján, szeptember 21-én - írja a Marketwatch.
Gyorsan elkapkodják a vásárlók az Apple legújabb okostelefonját, az iPhone 5-öt, amit szerdán mutatott be a társaság. A készülék megrendelésére ma, nyugati parti idő szerint éjféltől volt lehetőség. A telefonhoz kilenc országban már szeptember 21-től hozzájuthatnak a fogyasztók a cég tervei szerint.
Mindössze egy óra alatt el is fogyhattak a készletek, amelyeket az értékesítés első napjára halmozott fel az Apple, ugyanis egy órával később már nem lehetett úgy leadni megrendelést, hogy a leszállítás várható napja szeptember 21-e legyen. Legalább két hetet kell várni rá.

Szeptember
28-tól további 22 országban, köztük Magyarországon is megvásárolható
lesz a készülék és az év végéig már 100 országban lesz elérhető. Ez
minden idők legagresszívabb iPhone-bevezetése az Apple-nél.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







