3 °C Budapest

Véget ért a brutális drágulás? Ennyivel emelkednek majd a lakásárak

2017. október 15. 09:00

Az idei második negyedévben a használt lakások ára az országos átlagok alapján 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan az új lakások átlagára 4,5 százalékkal nőtt - derül ki az ingatlan.com hivatalos KSH-adatokon alapuló elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta: “Egyelőre csak előzetes számokról van szó, így a későbbiekben még változhat az árváltozásra utaló adat. Az azonban látszik, hogy a drágulás folytatódott, de mérséklődött az üteme. Ez pedig megfelel a várakozásoknak." 2016 második negyedévében a drágulás éves üteme a használt lakások esetében még 13,5, az újaknál pedig 12,2 százalék volt, ami jóval tempósabb áremelkedést jelent az idei adatokhoz képest.

Az országon belül azonban továbbra is jelentős árkülönbség figyelhető meg. A kínálati piacon Budapesten október elején 516 ezer forint volt a lakások átlagos négyzetméterára. Ezzel szemben Győrben például 328 ezer, Debrecenben pedig 302 ezer forintos négyzetméteráron kínálták a lakásokat. Szegeden az átlagár 252 ezer forint volt, Székesfehérváron 301 ezer forintot tett ki. A legolcsóbb megyeszékhely továbbra is Salgótarján 99 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

Az olcsó lakásokat keresik

Bár a drágulás üteme lassult, a kereslet továbbra is erősnek mondható: az idén az ingatlan.com oldalain éves összevetésben 37 százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránt érdeklődők száma. A legtöbb érdeklődés az idei évben 10 és 20 millió forint közötti ingatlanokra érkezett. Az új lakások iránti kereslet 9 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest.

Bár a lakásépítési engedélyek száma fokozatosan növekszik, az idei első félévben 40 százalékkal nőtt a számuk, ugyanakkor fontos, hogy nem minden engedélyből lesz valódi lakás. A munkaerőhiány egyrészt hozzájárulhat az új lakások drágulásához, másrészt pont emiatt az átadások is csúszhatnak"

- fogalmazott Balogh László. Példaként említi az elemzés, hogy a KSH hivatalos lakásépítési költségindexe szerint átlagosan 6,6 százalékkal többe került az építkezés az idei második negyedévben, mint egy évvel korábban. Ezen belül a munkaerőköltség 12 százalékkal, az anyagköltség pedig 2 százalékkal nőtt.

A szakember a jövőre vonatkozóan kifejtette, hogy a következő 1-1,5 évben további drágulás várható, de várhatóan már csak egy számjegyű lesz az áremelkedés üteme. A kereslet ugyanis adott, viszont az áremelkedésnek gátat szabhat a vevőjelöltek vásárlóereje.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mi újság a bérleményekkel?

Továbbra is erős a kereslet a bérlakáspiacon - nyilatkozta a Ditróy Gergely, a Portfolio vezető elemzője a Magyar Nemzetnek szombaton - írja az MTI. Ezt a folyamatosan magas igényt főként az országon belüli munkaerő-áramlás idézi elő, amely során a jobb munkahely reményében egyre többen költöznek a fővárosba, illetve a megyeszékhelyekre. A forgalom másik erős pillére, hogy egyre több fiatal költözik saját ingatlan helyett bérelt lakásba.

Az átlagos négyzetméterenkénti ár a fővárosban 2-3 ezer forint, de a felkapott környékeken találkozni akár 4-5 ezer forintos költségekkel is. A vidéki nagyvárosokban az átlagos tarifa négyzetméterenként 1500-2000 forint.

A szakember szerint hosszabb távon azért lehet további árnövekedésre számítani, mert 2019-től ismét 27 százalékra növekszik a mostani 5 százalékról az új otthonok áfája.

A lapnak Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arról beszélt, hogy manapság a panellakások jelentenek kifizethető, egyben ideális befektetési célpontot azok számára, akik kiadási céllal szeretnének ingatlan vásárolni. Várostól és elhelyezkedéstől függően 75-150 ezer forint között mozog egy átlagos panellakás bérleti díja. 

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 21. szombat
Tamás
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33