7 °C Budapest

Van baj: ezeket a számlákat fizetik be legkevésbé időre a magyarok

2019. május 29. 15:31

Tovább javult tavaly a fizetési fegyelem: a Díjnet e-számlakezelési platform összesítéséből kiderült, hogy 2018-ban az elektronikusan fizetett, közüzemi és a háztartásokhoz köthető más, például telekommunikációs és biztosítási számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány. A 30 napon túl befizetett számlák aránya is tovább csökkent, és mindössze a teljes számlaforgalom 1,8 százalékát tette ki tavaly. A legbecsületesebben a távhő számlákat fizették be a felhasználók, a leginkább pedig a nagyobb összegű számlákkal és a biztosítások díjával maradtak el.

Az elemzés a Díjneten tavaly befizetett több mint ötmillió számla összesített adatai alapján készült. Az összegzés szerint javulás tapasztalható a késve kiegyenlített számláknál is. Tavaly a befizetések mindössze 4,8 százalékával csúsztak több mint 15 napot a fogyasztók, az egy évvel korábbi 5,7 százalék után. Javulás mutatkozott a 60 napnál nagyobb elmaradásoknál is, 

ez azért érdekes, mert az áram- és a gázcégek ekkora késésnél dönthetnek a szolgáltatás kikapcsolásról.

Az áramszámlák 0,3, a gázszámlák 0,4 százalékát fizették be több mint 60 nappal a határidő után. Ez az arány a távközlési számláknál a legalacsonyabb, 0,1 százalék, míg a biztosítási típusú szolgáltatásoknál legmagasabb, 2 százalék.

A fővárosiak fegyelmezettebbek

Ha az országos hatókörű szolgáltatókat összevetjük a budapesti, valamint a fővároson kívüli helyi és regionális szolgáltatókkal, akkor kiderül, hogy a legpontosabban az országos cégek ügyfelei fizettek: 76,2 százalékban határidőig. A fővárosi szolgáltatók ügyfelei valamivel pontosabban rendezték a számláikat, mint a vidékieké: előbbiek 75,8 százaléka, utóbbiak 73,3 százaléka teljesített határidőre. Az elmaradásoknál hasonló a sorrend: az országos szolgáltatók számláinak 1 százalékát fizették be több mint egyhónapos csúszással, a budapesti cégeknél 3, a vidékieknél pedig 3,4 százalék volt ez az arány.

A távhő díját fizetjük a legpontosabban

A szolgáltatás típusa alapján a legpontosabban a távhőszámlát rendezték a Díjnet rendszerét használó ügyfelek: 81,4 százalékban határidőre. A távközlési szolgáltatásokat az emberek 76,9 százaléka fizette pontosan tavaly, az áramot 76,1 százalék, gázt 74,7 százalék, majd a víz- és csatornaszolgáltatások következtek 73,2 százalékkal. Legkevésbé a biztosítási szolgáltatások díját egyenlítették ki határidőre, csak 57 százalékban.

Az is megfigyelhető, hogy a nagyobb értékű számlák befizetésével inkább késtek a fogyasztók. Míg darabszámra a kibocsátott számlák 75,9 százalékát fizették be pontosan, ha a forintértéket nézzük, akkor csak a teljes kiszámlázott összeg 73,8 százalékát tette ki. Ez a háztartások pénzügyi helyzetével lehet összefüggésben: a magasabb összegű számlák kifizetése több gondot okoz, így gyakrabban csúsznak meg ezek rendezésével.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elektronikusan fizetők jobban betartják a határidőket

Az összesítésből az is kiderült, hogy az elektronikus számlafizetők pontosabban teljesítenek, mint a számlákat hagyományosan rendezők. Míg a Díjbeszedő Holding Zrt. által kiállított papíralapú budapesti számláknál az egy hónapnál hosszabb elmaradás a díjösszeg 8,3 százalékát érintette tavaly, addig a Díjneten rendezett fővárosi számláknál mindössze a fizetendő összegek 3,3 százalékánál volt 30 napon túli elmaradás.

A fizetési fegyelem tavalyi javulása azért is jelentős fejlemény, mert közben 2018-ban 10 százalékkal nőtt a rendszer regisztrált felhasználóinak száma, azaz többen és több e-számlát fizetnek pontosabban, mint egy évvel korábban

- jegyezte meg Garamszegi Tamás. A Díjnet Zrt. vezérigazgatója szerint az elektronikus számlafizetést igénybe vevők tudatosabban kezelik pénzügyeiket, emellett a szolgáltatás mindig emlékezteti az ügyfeleket a közelgő határidőre. Az elektronikus számlafizetéssel nemcsak azért járnak jól a szolgáltatók, mert érdemben nő a fogyasztók fizetési fegyelme, hanem azért is, mert már néhány ezer ügyfél esetén is jelentősen csökkenthetők a számlázási és a befizetésekkel kapcsolatban felmerülő költségeik - hangsúlyozta Garamszegi Tamás.

Tavaly egyébként 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a portálon keresztül, egymillióval többet, mint 2017-ben. A tranzakciók összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról. Az e-számlafizetési platform már 30 cég számláit kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt, felhasználóinak száma meghaladja a 690 ezret.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?