„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által június elején megkezdett szúnyogirtás; a héten újabb 73 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat és pótolják a kánikula miatt kimaradt területek ártalmatlanítását is - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: eddig 547 ezer hektáron permeteztek a szakemberek, ami már több mint kilencszáz települést érintett. Ha az időjárás ezt lehetővé teszi, ezen a héten 233 településen, 73 ezer hektáron irtanak - tette hozzá.
Elmondta: a múlt héten érvényben lévő hőségriadó jelentősen akadályozta a munkálatokat. A kánikulában ugyanis csökken a irtáshoz felhasznált szerek hatása, hiszen megváltozik a szúnyogok viselkedése, módosul a rajzásuk ideje.
A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen. Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyogirtást - mondta Mukics Dániel.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







