A szövetség javaslatcsomagja többek között áfacsökkentéssel, időalapú árazással, valamint a hálózat és az energiatárolás fejlesztésével tenné hatékonyabbá a rendszert.
Idén több szabályon is enyhítettek, de még mindig nagyon sok szabályra kell figyelni a lakásfelújításnál. Súlyos bírságokkal és helyreállítási költségekkel is számolniuk kell azoknak a lakástulajdonosoknak, akik a szükséges engedélyek beszerzése nélkül végeztetik el a különféle felújítási munkálatokat lakásukban.
A lakásfelújítás főszezonja későtavasszal és ősszel van. Friss felmérések szerint a lakosság negyede tervezi, hogy átalakítja, vagy modernizálja az otthonát. Mielőtt azonban megkezdődnének a munkálatok, érdemes tájékozódni a vonatkozó szabályozásról, mivel a szükséges engedélyek hiányában egyfelől helyreállítási kötelezettség, másfelől pedig bírság terhelheti a megrendelőt.
Az utánajárást az is bonyolítja, hogy három szabályozást is végig kell nézni: országosat, önkormányzatit, és társasházit, ráadásul bizonyos esetekben még a közműszolgáltatók kritériumait is figyelembe kell venni. A legfőbb problémát a tapasztalatok szerint az jelenti, hogy a társasházakra vagy az adott társasházra vonatkozó feltételeket nem ismerik a tulajdonosok. Ezeket a szabályokat a társasházi törvény, valamint a házak alapító okirata és szervezeti és működési szabályzata tartalmazza.
Abban az esetben például, ha valaki összevonna két egymás melletti lakást a falak átalakításával, a közvetlen szomszédok tulajdoni hányad szerinti kétharmados beleegyezésére lesz szüksége a statikai szakvélemény mellett.
- fejtette ki Sárvári Marcell, a Házfórum vezető szakértője.
Ugyanígy közös tulajdonnak minősülnek a víz- és fűtéscsövek is. A csővezetékek átalakítása, illetve új rákötés esetén azonban már a szolgáltató is további kritériumokat fogalmazhat meg. Így például jegyzett szakemberrel történő terveztetéshez, tervjóváhagyáshoz és használatba vételi engedélyhez köthetik a munkálatokat. A csővezetékek esetében további kérdést jelent, hogy egyéni vagy közösségi büdzséből történjen a csőcsere.
KATTINTS! Így bukhatod el a nyugdíjadat: vigyázz, még büntetőkamatot is fizethetsz!
Ebben a tekintetben főszabályként azt mondhatjuk, hogy minden egyedi igényből származó költséget az adott tulajdonosnak kell fedeznie, így például azt is, ha a fürdőszoba áthelyezésével elterelné a vízcsöveket. Ha a felújítás során azonban modernebbre, tartósabbra vagy csak újra cserélnék a csöveket, ez közösségi érdeket szolgál, így ezt a közös büdzséből fizetheti a közösség. Az esetleges viták megelőzése érdekében érdemes lehet állandó érvényű határozatba foglalni ezeket a rendelkezéseket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen gondolkodnak a legtöbben
A népszerű lakásfelújítási célok főként a lakás komfortosságát és energiahatékonyságát érintik. A festés és tapétázás a legnépszerűbb, a felújítást tervezők 62 százaléka gondolkodik ebben, második leggyakoribb a nyílászárók cseréje (44 százalék). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a fürdőszoba felújítása (40 százalék) került, majd a sorban a hőszigetelés, a fűtési rendszer, valamint a padló és konyha felújítása következik.
A konyha, az elektromos hálózat és a vízvezeték felújításának terve jobban előtérbe kerül, amikor a renoválás nem a meglévő saját, hanem új lakás vásárlásához kapcsolódik. A legbevállalósabbak az átalakítások terén a fiatalok, a húszas éveikben járók változtatnának legnagyobb arányban az alaprajzon, építenének új falakat otthonukba.
Magasabb összeggel számolnak a központi régióban élők és a felsőfokú végzettségűek. Szintén nagyobb összegből gazdálkodhatnak azok, akik lakás-előtakarékossági szerződéssel rendelkeznek. Ők átlagosan 2,3 millió forintot szánnának a lakás feltuningolására, ami azt mutatja, érdemes lakáskasszával előtakarékoskodni, mert így sokkal nagyobb mozgásterünk lesz a lakásátalakítás során.
Már előre felkészülhetsz a kiadásokra
Függetlenül attól, hogy magánjellegű, vagy közösségi felújításról van szó, jelenleg a lakástakarékpénztári megtakarítás a legjobb finanszírozási lehetőség. Ugyanúgy jár a 30 százalékos állami támogatás akkor is, ha magánszemély, ha társasház, vagy ha lakásszövetkezet gyűjt felújításra.
A Pénzcentrum kalkulátora szerint, ha havi 20 ezer forintot szeretnénk megtakarítani egy négy év múlva tervezett felújításra, akkor a Fundamenta Lakáskassza az egyik legjobb ajánlat. Eszerint a 120 hónap alatt 3 281 927 forintot lehet megtakarítani az állami támogatással együtt (EBKM 5,04 %). A második legjobb ajánlat azAegon Lakástakarék Otthon 10, amellyel 3 135 876 forintot lehet megtakarítani. A harmadik helyen azErste Lakástakarékavégzett 3 135 660 forintos megtakarítási összeggel, a negyedik helyen pedig az OTP Lakástakaréka áll 3 135 000 forinttal.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







