Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
A liftek kb. 60 százaléka hibás, vagy régi Magyarországon. Az állomány ötödét cserélni kellene, ami több mint 90 milliárd forintba kerülne.
A magyarországi személyfelvonók húsz százaléka cserére szorul, ez mintegy hatezer liftet jelent - írta a Világgazdaság szerdai számában a Magyar Felvonó Szövetség közlésére hivatkozva.
Kováts Attila, a szövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy a statisztikák szerint 30900 személyfelvonó van Magyarországon. Ezek negyven százaléka szorul javításra, húsz százalékukat pedig cserélni kell. Közölte, van olyan lift, amelyet még a második világháború előtt helyeztek üzembe, de a nagyobb lakótelepeken (a budapesti Békásmegyer, a miskolci Avas, a nyíregyházi Örökösföld) tömegével működnek negyven-ötven éves, Ganz gyártású berendezések.
Egy-egy lift cseréjének a költsége bőven 15 millió forint felett alakulhat, vagyis a teljes állomány ötödének a modernizálása akár 90 milliárd forintba is kerülhet.
Kováts Attila a lapnak elmondta azt is, hogy a szövetség kezdeményezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, hogy az állam pályázati formában támogassa a társasházak elöregedett személyfelvonóinak cseréjét. A témában az egyeztetések még kezdeti fázisban vannak.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







