17 °C Budapest

Tesztelték a lustaságot: ezeket a teendőket halogatják a magyarok

2019. április 10. 20:22

136 ezren töltötték ki a Telekom Nagy Pató Pál Tesztjét, amelyből Dr. Takács Ildikó, pszichológus, a BME docensének és az eNET Internetkutató Kft. kutatóinak segítségével kiderült, hogy mennyire jellemző ránk a halogatás, és milyen okok állhatnak mögötte. A válaszokból látható, hogy a tettvágy a korral jön meg, a tanulást, a sportot és az egészséges életmódot mindig "holnap kezdjük", a munka viszont a legtöbbünknél nem tűr halasztást.

A felmérésben 18 év feletti internetezők vehettek részt és a felnőtt korosztály minden korcsoportja szép számban képviseltette magát. A feleletválasztós tesztkérdésekre adott válaszok alapján a résztvevők 45 százaléka tekinthető tettrekésznek, míg 55 százalékuk a halogató kategóriába sorolható. Az állás tehát nagyjából döntetlen, de a mérleg nyelve szerint valamivel többen vagyunk, akik hajlamosak vagyunk a kisebb vagy nagyobb feladatainkat későbbre halasztani. 

Mi a restség oka?

 A halogatók fele a saját bevallása szerint egyszerűen kényelmes. A pillanatnyi élvezetek kedvéért mindig talál valami jó kifogást, vagy csak épp "előre rápihen" kicsit az éppen aktuális fontos feladatra. A többiek egy esetleges kudarc lehetősége, vagy a kellő motiváció hiánya miatt bele sem vágnak a terveik megvalósításába, illetve a rossz időmenedzsment okán képtelenek befejezni a teendőiket. 

Tettrekészség tekintetében mutatkozik ugyanakkor némi különbség a vidék és nagyváros között: a nagyvárosiak kicsit nagyobb arányban (5 százalékpont különbséggel) érzik magukat inkább halogatónak. És mire vezetik vissza ezt a hajlamot magukban a halogatók? Budapesten és a nagyvárosokban élők saját bevallásuk szerint kényelmesebbek és kevésbé motiváltak, a vidéki habitusból viszont inkább a kellő magabiztosság hiányzik. 

Leginkább a fiatalok halogatnak

A 30 év alattiak viszonylag alacsony tettrekészségéért a korai felnőttkorra jellemző élménykeresés és önbizalomhiány okolható. Ki akar a négy fal között dolgozatra vagy vizsgára készülni, mikor hét ágra süt a nap, és indul a szabadtéri buli- és koncertszezon? A 18-19 évesek 69 százaléka biztosan nem, ők azok, akik az utolsó pillanatig tologatják a tanulást. Az egészséges életmód se nagyon fér bele a pörgésbe: ezt a 30 év alattiak 37 százaléka sorolta gyakran halogatott teendői közé.

A válaszokból kirajzolódó statisztika alapján meglepő lehet, de a kor előrehaladtával egyre kevésbé futamodunk meg a ránk váró feladatok elől. A kutatás alapján rossz hír, hogy az alulmotiváltság és a rossz időmenedzsment inkább a személyiségünktől függ, így az idő múlásával is velünk marad, jó hír viszont, hogy a kényelmes hozzáállást az évek múlásával magunk mögött hagyjuk, és a megfelelő önbizalom birtokában már nem félünk a kudarcoktól sem. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahogyan bölcsebbé válunk, megtanuljuk a prioritásuknak megfelelően kezelni a feladatokat: míg a 18-19 évesek csupán 13 százaléka, addig 70 év felettiek 47 százaléka vallotta, hogy csak jelentéktelen dolgokat halogat.

Tettrekészebbek a nők?

Az életkori sajátosságok mellett a nemek között is találunk jellegzetes különbségeket. A nők alig, mindössze 3 százalékkal bizonyultak tettrekészebbnek a felmérés során mint a férfiak, de jobban érzik elmaradásukat a sport és a háztartási teendők terén. Az edzést a nők 44 százaléka inkább másnapra halasztja, a lakásra pedig a nagyvárosi háziasszonyoknak jut a legkevesebb ideje. A munkánkat tekintve viszont mindannyian igen lelkiismeretesek vagyunk, mindössze a válaszadók 15 százaléka sorolta a munkát a 3 leggyakrabban halogatott teendői közé. 

Melyik az életnek az a területe, ahol fejlődni szeretnénk? 

A legtöbben, a válaszadók 40 százaléka a sportban szeretne előrébb jutni, az egészséges életmódot tartja a legfontosabbnak. A tanulásban, önfejlesztésben 34 százalék érzi úgy, hogy lenne tennivalója. A válaszadók egynegyede lépne szívesen előre a lakással és háztartással kapcsolatos dolgok terén és ugyanennyien "tennének szívesen rendet" a magánéletükben is.

A tesztből végül az is kiderült, van-e különbség a halogatók és a tettrekészek között abban, hogy mire használják az internetet. Bár a világhálón a résztvevők 35 százaléka szerint remekül el lehet ütni az időt, 80 százalék egyetértett abban, hogy az internet közelebb visz terveink megvalósításához, és soha nem látott lehetőségeket nyit meg számunkra. A bátor, tettrekész hozzáállás és az aktív, tudatos nethasználat kéz a kézben jár: a mai tettek embere úgy tekint a technológiára, mint az előbbre jutás eszközére.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem