2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül.
Az év második felében várhatóan sok ügyintézéshez már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek e-kártyája, vagyis új típusú személyi igazolványa van - írja a Magyar Nemzet.
A lakcímadatok rögzítésére várhatóan 2017 második felében lesz lehetőség az új típusú személyi igazolványon - közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium.
A lakcímkártya elhagyásához viszont szükség van arra, hogy a fogadó fél, vagyis az adott hivatal vagy szolgáltató rendelkezzen a szükséges kártyaolvasóval, amellyel kinyerhetőek az adatok. Az okmányirodák és a kormányablakok mindegyikét felszerelték már okmányolvasóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenleg 450 ilyen eszközt használ. Az egészségügyben 300 leolvasót adtak át, de a Belügyminisztérium közlése szerint az egészségügy kilencvenezer eszközt szerez be a közeljövőben.
A lakcímkártyát azonban nem lehet végleg eldobni, amíg például a postán vagy a bankokban nem teszik kötelezővé a kártyaolvasók beszerzését és használatát.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






