Az óraátállítás, vagyis a nyári és téli időszámítás közötti váltás, 2026-ben is érvényes. A nyári időszámítás március 29-én, a téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik.
Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán. A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni.
A UPC Direct karácsonyi felmérése szerint a válaszadók közel 70 százaléka átlagosnak érzi anyagi helyzetét, mindössze 7 százalékuk jellemezte átlagon felülinek, illetve az alattinak. A többség, a megkérdezettek közel 60 százaléka, ennek ellenére szokott adakozni, fontosnak tartja, hogy a nála nehezebb helyzetben lévőknek segítsen - és nem csak karácsonykor.
Ugyanennyien mondták azt, hogy az elmúlt egy hónapban is adakoztak valamilyen módon, ami a közlemény szerint magas arány és az adatok alapján a magyarok fogékonyak az elesettekkel szemben. Minden ötödik ember rendszeresen, ugyanannak a szervezetnek ad támogatást, míg a válaszadók fele alkalomszerűen, spontán adományoz egy-egy alapítványnak. Sokan vannak, akik főként karácsonykor szeretnének segíteni a náluk rosszabb sorsúakon - ezért ez az időszak az adományozás főszezonja.
A kutatás szerint a választ adók 61 százaléka pénzt adományoz, és sokan küldenek ruhákat. Népszerű adományozási forma az adó 1 százalékának felajánlása is, és a válaszolók közel 40 százaléka emellett tartós élelmiszereket is szokott küldeni azoknak, akik náluk rosszabb helyzetben vannak. Utcán a válaszadók több mint fele 100 és 1000 forint közötti összeget szokott a rászorulók kezébe adni, ennél kevesebbet 10 százalékuk, többet pedig 11 százalék. Minden ötödik ember úgy nyilatkozott, hogy nem szokott utcán pénzt adni senkinek. Sokaknak fontos, hogy az adományt olyan ember kapja, akit ismer, akiről tudja, hogy valóban rászorul a támogatásra: a válaszadók 42 százaléka általa ismert családot támogat adományaival.
A felmérés szerint a szervezeteknek adakozók 71 százaléka olyan alapítványokat támogat, amelyek gyerekekkel foglalkoznak. Második helyen a beteg embereket támogató alapítványok támogatása áll 43 százalékkal, és az állatmenhelyeknek is minden harmadik ember juttat támogatást.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







