21 °C Budapest

Szomorú időszak kezdődik: egyszerűen lehetetlen most albérletet találni

2019. szeptember 8. 18:02

Az augusztus és szeptember hónapok a budapesti albérletkeresők számára kétségkívül vízválasztónak tekinthetőek, hiszen nem csupán a frissen felvett egyetemisták, de a pályakezdők, munkahelyet váltók körében is fontos ez az időszak. Jelentős részük ráadásul az első önálló otthonát igyekszik megtalálni, így könnyen előfordulhat, hogy nem jártasak a lakásbérlésben. Az OTP Ingatlanpont számukra gyűjtött össze néhány jó tanácsot, nehogy hoppon maradjanak a kezdő lakáskeresők.

Budapest, 2019. augusztus 15. - Júliusban derültek ki a felvételi ponthatárok, így az albérletvadászat javában folyik az egyetemisták körében, azonban ez az időszak más élethelyzetben is fontos fordulópont lehet. Sok frissen diplomázott pályakezdő, vagy állásváltó időzíti ezekre a hónapokra a munkakezdést, illetve ezzel együtt következő albérlete kiválasztását. A legnépszerűbb városrészek Budapesten a tömegközlekedési lehetőségekkel bővelkedő belső kerületek, valamint a XI., IX. és XIII. kerület, ahol a havi albérleti díj átlagosan nagyjából 3000-3500 Ft/m2. Ehhez adódik hozzá az általában kéthavi bérleti díjnak megfelelő összegű kaució, valamint a havi közüzemi díjak, társasház esetén pedig közös költség.

Nincs meg a pénz kaucióra? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A népszerűbb kerületekben a ponthatárok bejelentését követően gombamód megszaporodtak az albérleti hirdetések. Az igazi roham csak most jön, hiszen a legtöbb kollégium esetében augusztus utolsó hetében osztják el a férőhelyeket, de ekkor zajlanak a pótfelvételik is. Érdemes kihasználni a fennmaradó két hetet, és lecsapni a még szabad lakásokra

- javasolta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Mire érdemes odafigyelni, ha már megtalálta a megfelelő otthont?

Amint az albérlő megtalálja a számára ideális bérleményt, érdemes a szerződést is végigböngészni. Ha a szerződéstervezet valamely pontján a bérlő változtatna, nyugodtan jelezze még időben, kölcsönös szimpátia esetén a bérbeadó nyilván nagyobb hajlandóságot mutat a módosításra.

A lakásbérlés alapvetően bizalmi viszonyon alapul, így mind az albérlőnek, mind a főbérlőnek célszerű már az első találkozáskor megteremtenie a hosszú távú együttműködés alapjait. A legnagyobb védelmet persze az írásos szerződés nyújtja. Ennek megkötésekor az albérlőnek érdemes meggyőződnie arról, hogy valóban az ingatlan tulajdonosával szerződik-e, ellenőrizheti az ingatlan tulajdoni lapját. Ez már csak azért is fontos, mert így kiderülhet, hogy van-e haszonélvezője a bérleménynek. Ha igen, abban az esetben neki is alá kell írnia a szerződést.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nincs meg a pénz kaucióra? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Emellett érdemes kiemelt figyelmet fordítani a bérlés időtartamára, hiszen más és más jogszabályi előírás érvényes a határozott és határozatlan idejű bérleti szerződésekre, ami a felmondási körülményeket is befolyásolja. Az egyetemisták körében kifejezetten népszerű a társbérlet, amikor egy nagy lakásban, a szobákon osztoznak a hallgatók. Ebben az esetben a kizárólagos és a közös helyiségek használati feltételeit is ajánlott rögzíteni. A szerződést érdemes közjegyző előtt aláírni, aki kiszűri a nyilvánvaló hibákat, és hitelesíti a szerződést, tovább erősítve az abban foglaltak végrehajthatóságát. Ennek a költségét a bérbeadó szokta fizetni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem