A közkedvelt étterem legendás fogásai, mint a Cézár saláta és a bundás kenyér, ismét kaphatók, ráadásul ebédmenü is indul hétköznapokon.
Úgy tűnik, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban is elérte az árak felső határát az albérletpiac. A fővárosi, debreceni, pécsi, győri kiadó lakások bérleti díja az idei szezonban nem emelkedett elsősorban a kínálatbővülés miatt. Igaz, éves szinten enyhén drágultak a kiadó lakások. Budapesten az átlagos bérleti díj augusztus végén 160 ezer forint volt: a tégla lakásoknál 165 ezer, a paneleknél 145 ezer forintot tett ki.
Úgy tűnik, hogy a legélénkebb albérletpiaccal rendelkező nagyvárosokban tetőztek a bérleti díjak. Legalábbis erre utal, hogy az idei szezonban július vége és augusztus vége között nem történt áremelkedés Budapesten, ahogy az egyetemvárosnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás a szóban forgó időszakban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:
- tette hozzá.
Városok, bérleti díjak
Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten augusztus végén kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt, annyi, mint a szezon elején, de ez éves szinten 6 százalékos emelkedést jelent. A panellakásokért augusztus végén 145 ezer forintot, a téglaépítésű társaikért 165 ezer forintot kértek a tulajdonosok.
Találd meg a legjobb lakáshitel ajánlatot a Pénzcentrum kalkulátorával!
Az egyetemvárosok közül Debrecenben augusztus végén az átlagár 100 ezer forint volt, ez is megegyezik a ponthatárok kihirdetésekor ismert szinttel, az egy évvel korábbit pedig 5 százalékkal múlja felül. Szegeden az átlagos bérleti díj 100 ezer forintot tett ki augusztus végén, ami szintén azonos az szezon előtti összeggel, igaz, éves szinten azért 11 százalékos emelkedésnek felel meg. A miskolci albérletpiac 80 ezer forintos átlaggal kezdte és fejezte be a szezont, ami éves szinten így is 14 százalékos többletet jelent. A pécsi 95 ezer forintos átlag viszont 4 százalékos csökkenésnek felel meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mi várható?
Balogh László szerint a mostani szezon alapján úgy tűnik, hogy komolyabb drágulás egyelőre nincs a szóban forgó városok albérletpiacán, mivel komoly mennyiségű kiadó lakás érkezett a piacra. Ráadásul a kínálat bővülése tovább fokozódhat, mivel a következő néhány hónapban több ezer olyan új lakást adhatnak át, amit befektetők vásároltak meg kiadási céllal.
Összességében az látszik, hogy most már éves szinten sincs komolyabb áremelkedés a budapesti albérletpiacon. Vidéken még lehet érezhetőbb drágulás, mivel ott az árak is alacsonyabb szintről indulnak, de a bérlők “vásárlóereje" a végét járja. Sokan pedig az alacsony kamatozású lakáshitelek, az állami támogatások miatt pedig inkább a lakásvásárlás felé fordulnak.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







