11 °C Budapest

Sosem találod ki, mit fogadtak meg az új évre a magyarok!

2019. január 28. 19:30

Arra a kérdésre, hogy tettek-e a 2019-re újévi fogadalmat egy friss kutatásban a megkérdezettek 26 százalék felelt igennel. A legtöbben utazni szeretnének, a spórolással, munkával, rossz szokásokkal kapcsolatos fogadalmak az utolsó helyekre szorultak. Legnagyobb arányban a nők mondták, hogy megfogadtak valamit erre az évre: mégpedig homlokegyenes mást, mint amiket a férfiak.

Kígyózó sorok az edzőteremben - tipikus január eleji kép. Sokan hamar feladják, mások kitartanak. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából kiderült, hogy 2019-re a kérdőív kitöltőinek negyede tesz vagy már tett fogadalmat - a válaszadók fele nem árulja el senkinek, hogy mivel kapcsolatban tesz fogadalmakat.

Sokan nem szeretik az újévi fogadkozást, mondván valami újba kezdeni, változtatni bármikor lehet. Mások azt mondják, azért nem fogadkoznak, mert soha, semmivel kapcsolatban nem tesznek fogadalmat, megint mások eleve kudarcra ítéltnek tartják próbálkozásukat.

Pedig a fogadalmak sokszor inkább vágyak megfogalmazása, márpedig ez az első lépés ahhoz, hogy valóra is váltsuk azt az álmot. "Elutazni valahová, ahol még sosem jártam" - az igennel válaszolók több mint fele ezt fogadta meg 2019-re. 47 százalékuk életmódváltással kapcsolatban fogadott meg valamit, 48 százalék a külsejénváltoztatna. Érdekes, hogy rossz szokással (például dohányzás) kapcsolatban mindössze 17 százalék fogadkozna, munkahellyel és tanulással kapcsolatban is csak 16 százalék tett valamilyen ígéretet önmagának.

Férfiak és nők: más vágyak, más célok

A férfiak és a nők fogadalmai eltérnek: míg a nők a külsejükkel és utazásaikkal kapcsolatban, addig a férfiakszemélyiségfejlődésükkel és anyagi helyzetükkel kapcsolatban javítanának életükön, valamint családjukkal is szeretnének több időt együtt tölteni. 

Nagyok a korosztályi eltérések is: míg 30-39 éves kor között legtöbben (87%) a külsejükkel kapcsolatban tettek ígéreteket önmaguknak, második legfontosabbnak pedig az énidőt tartja ez a korosztály. Az ötvenes korosztály számára legfontosabb cél elutazni valahová, ahol még sosem jártak, 60 éven felül pedig az egészséggel kapcsolatos fogadalmak szerepeltek kiemelt helyen. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mit fogadtunk meg tavaly?

2018-ra a válaszadók mindössze 17 százaléka tett újévi fogadalmat - kiugró arányban a 25 és 29 év közöttiek, nekik 60 százalékuk tartotta fontosnak ezt a hagyományt. A fogadkozók 63 százaléka önmagával akart többet törődni tavaly, sportolni, utazni szeretett volna, 59 százalékuk pedig egészsége érdekében életmódot szeretett volna váltani. A nők között a legnépszerűbb fogadalom a külsőn való változtatás (például fogyás) volt, a férfiak legnagyobb arányban (40%) az anyagi helyzetükön javítottak volna tavaly.

Arra is kíváncsi volt a Bónusz Brigád és a GKI Digital, hogy vajon ezeket a 2018-ra tett fogadalmakat betartották-e a válaszadók? Úgy tűnik igen, 78 százalékuk úgy érzi, hogy legalábbis részben sikerrel járt, minden tizedik válaszadó pedig maximálisan teljesítette a saját magának előírtakat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem