Siralmas az állapotuk: kétmillió tetőt ki kellene cserélni

2017. március 21. 18:30

Elöregedőben vannak a hazai épületek tetőszerkezetei. Döntően a lakóházaknál időszerű ezeknek a mielőbbi cseréje, de a nyolcvanas években épült iskolák, óvodák, illetve más intézmények többségénél sem tanácsos túl sokáig halogatni a felújítási munkákat.

A hazai építőipar további növekedésére lehet számítani ebben az évben. A KSH adatai szerint már 2016-ban biztató folyamatok indultak be ebben a szektorban, és többek között egy harmaddal több új lakást adtak át tavaly, mint az azt megelőző évben. Ezzel párhuzamosan a felújítások is erőre kaptak. A magyarok több mint 60 százaléka elégedetlen a lakhatási körülményeivel egy idén márciusban kiadott felmérés szerint, és lehetőség szerint állami támogatás igénybevételével hőszigetelési, energetikai korszerűsítéseket szeretnének megvalósítani.

Ezek a munkálatok pedig várhatóan érintik a tetőszerkezetek és tetőfedések rekonstrukcióját is, ami azért is ad bizakodásra okot, mert a svédacélból készülő tetők és csarnokok vezető gyártója, a Swedsteel-Metecno szakembereinek az a tapasztalata, hogy nálunk legtöbbször csak akkor fognak bele az emberek a tetőcserébe, amikor az már elkerülhetetlen. Ennek oka főként abban keresendő, hogy

a többség egyszeri, életre szóló beruházásként tekint a tetőre, azaz a ház megépítése, megvásárlása után ezzel már nem, vagy csak legvégső esetben akarnak foglalkozni.

Emiatt a kötelező rendszeres karbantartás is esetleges, vagy egyáltalán nem történik meg. A kisebb problémákat sem mindig hárítják el, pedig az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények napjainkban már komoly környezeti hatásokat, terheléseket jelentenek, illetve sok esetben sérüléseket is okozhatnak a tetőn. Amikor az emberek már a plafon vizesedését, rosszabb esetben a falak felázását, vagy akár a ház megsüllyedését észlelik, akkor rendszerint már nem elegendő a gyorssegély, helyette komoly és komplett felújításra van szükség.

A szükséges rekonstrukció elvégzésének halogatása elsősorban pénzkérdés idehaza. Ugyanakkor nem csupán az anyagiakon múlik a munkálatok megkezdése. A megfelelő kivitelező megtalálása szintén kulcskérdés, főleg, hogy megbízható és hozzáértő szakembert nehéz találni

- állapítja meg Kotormán István, Swedsteel-Metecno műszaki és fejlesztési vezetője. Hozzátette, hogy az emberek hagyatkoznak az ismerősök ajánlásaira, ha például tetőfedőt keresnek. Ugyanakkor egyre jellemzőbb az is, hogy a gyártók kivitelezői, partnerei közül választanak szakembert, akik a saját szakképzettségük mellett megfelelő rendszer- és termékismeret birtokában végzik el a megbízásukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felújítások esetében a lakók leginkább gyorsan, és a lehető legkisebb anyagi áldozatvállalás mellett szeretnének túl lenni a munkálatokon.

Ez magával hozza azt, hogy a tető műszaki és minőségi jellemzőire (pl. anyagára, önsúlyára) vonatkozó szempontok hátrébb sorolódnak a kivitelezési ajánlat kiválasztásakor. Az új építésű házak esetében legtöbbször az esztétika kerül az első helyre, és csak ezt követi az ár, garancia kérdése. Az új házba költözők gyakran abban is eltérnek a felújítóktól, hogy céltudatosabban állnak a feladathoz, és jobban bekapcsolódnak a kivitelezés felügyeletébe, hogy minél részletesebb információik legyenek a szükséges döntések meghozatalakor. Ugyanakkor egybehangzó vélemények szerint a nagy többség így is, úgy is azt érzi, hogy bármennyire próbálja kontrollálni a folyamatokat, mindenképpen ki van szolgáltatva a mestereknek, akikkel dolgoztatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
Agrárszektor  |  2026. február 24. 19:28
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem