Óriásit szakítanál a lakáseladáson? Ehhez ne nyúlj semmiképp!

2018. június 12. 18:30

Rengeteg szó esik mostanában az ingatlanárakról, azonban ha megnézzük a nagyobb ingatlanos oldalakat, akkor jól látni, hogy a négyzetméterárak még ugyanazon a kerületen belül is jelentősen szórnak. Az ingatlanok állapota sokat nyomhat a latban az értékesítési ár megálapításakor, ám az egyáltalán nem egyértelmű, hogy értékesítés előtt megéri-e felújítani a lehasználódott ingatlanunkat.

Sokszor lehet az ingatlanokkal kapcsolatban azt hallanni, hogy az ár megállapításakor csak az elhelyezkedés számít. Ahogy tegnap az OTP Lakóingatlan Értéktérkép kutatása alapján megírtuk, Budapesten az V. kerület messze vezeti az árrangsort 714 ezer forintos négyzetméterárral. Ehhez képest a második legdrágább I. kerület átlagára még éppen nem éri el négyzemtéterenként a 600 ezer forintot, a félmilliós szint fölé pedig még a II., XII. és VI. kerületek jutottak. 

A hagyományosan legdrágább 1014-es irányítószám-körzetben (Budai Vár) pedig tavaly hajszállal átlépte a milliós szintet az átlagos négyzetméterár. Az országos lakóingatlan átlagár tavaly 290 ezer Ft/m2 (a főváros nélkül 192 ezer Ft/m2) volt. Budapesten 423 ezer Ft/m2 jelenti az átlagot.

Mindemellett, amennyiben a nagyobb ingatlanhirdetési oldalakon szétnézünk, akkor egy szépen felújított, költözhető állapotban lévő lakást jellemzően drágábban hirdetnek, mint egy hasonló paraméterekkel rendelkező, de felújítandó ingatlant. Felmerül tehát a kérdés, hogy a haszonmaximalizáció érdekében, amennyiben el akarjuk adni lelakott ingatlanunkat, megéri-e felújítani a lakásunkat és csak utána túladni rajta.

Ahogy a Portfolio Ingatlan is foglalkozott vele, a ZILLOWSZTORIK című könyv egyik fejezete éppen azt boncolgatja, hogy mennyire éri meg felújítási munkákat végezni egy lakás eladása előtt. Ebből kiderül, hogy 

jelentős különbség lehet az elvégzett munkálatok esetében az adott lakás értéknövekedésében.

A könyvben leírt kutatás szerint például 

  • leginkább a fürdőt lehet érdemes felújítani, de 
  • még a nappali rendbetételével sem járunk rosszul, mindemellett például 
  • a konyhabútor cseréje kevesebbet hozhat annál, mint amennyit befektettünk, ez tehát nem ajánlott.

A ZILLOWSZTORIK-hoz mellékleteként megjelent 2017-es Lakáspiaci Mozaik már a magyar adatokon igyekezett képet adni arról, hogy mennyivel érhetnek többet a felújított lakások a felújítandóaknál. Ebből kiderül, hogy 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magyarországon a jó állapotú és felújítandó lakások között 25-50 százalékos lehet az árkülönbség, Budapesten a panellakások esetében 28, míg téglalakások esetében 26 százalékos ez az értékdifferencia,

vagyis ennyivel érnek többet a felújított ingatlanok a felújítandóaknál. Mielőtt viszont már rohannál is valamelyik barkácsáruházba és belevágnál a felújításba, alaposan járd körül a felmerülő költségeket, a felújítással járó kellemetlenségeket, illetve térképezd fel azt is, hogy a munkálatok elvégzése mennyit is emelhet a lakásod értékén.

A témával kapcsolatban a Daily Mail is megszólaltatott egy ingatlanost, aki elmondta, hogy 

néha egy új konyha még el is ijesztheti a vevőket. Az, aki árulja a házát, egy csomó pénzt és fáradtságot ölhetett bele a konyha felújításába, de a vásárlónak meg mi van, ha nem tetszik az eredmény, ugyanakkor nincs szíve kidobni és újat venni. Inkább vehet ilyen esetben egy házat régi konyhával, ahol semmilyen rossz érzést nem okoz neki kicserélni a konyhabútort

- világított meg egy esetlegesen felmerülő helyzetet a lapnak Jason Indranie, brit ingatlanos.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem