6 °C Budapest

Retteghetnek a kertes házban élők: így nyúlják le a kútfúrók a pénzüket

2018. december 19. 18:01

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg egymással.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást folytatott a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben -írja közleményében a szervezet. A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás között egyes települések kútfúrással, -felújítással és -hasznosítással kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A vállalkozások ennek érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a nyertes személyéről.

Három érintett vállalkozás - a Vikuv, az Aquazit és a Drillingwater - nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők, ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmába. A GVH nem fogadta el álláspontjukat a felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független, jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a megállapodás résztvevőit.

A fentieken túl megállapítást nyert, hogy Kengyel község közbeszerzése esetében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be ún. támogató, azaz, magasabb összegű ajánlatot.

A közbeszerzéseken történő összejátszás különösen súlyos jogsértésnek minősül, és bizonyos esetekben akár büntetőjogi következményekkel járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra a Versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 20. péntek
Teofil
51. hét
December 20.
Sangría nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33