Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program.
A legkülönbözőbb becslések vannak arra vonatkozóan, hogy Magyarországon hány Alzheimer-kórban szenvedő beteg él, az biztos, hogy százezres nagyságrendről van szó - mondta a pénteki Magyar Hírlapnak a Magyar Neurológiai Társaság elnöke az időskori elbutulás leggyakoribb okaként számon tartott betegség elleni küzdelem világnapja alkalmából.
Csiba László hozzátette, a társadalom elöregedése miatt további növekedéssel kell számolni, hiszen 60 év felett a gyakoriság tízévente duplázódik, és óriási kihívást jelent számukra is biztosítani a méltányos élet lehetőségét.
A szakember arra is figyelmeztetett, hogy az Alzheimer-kór csupán a leépülés egyik válfaja, a feledékenység egy másik betegséghez - többek között agydaganathoz, hormonzavarhoz, depresszióhoz vagy vitaminhiányhoz - társuló tünet is lehet.
Az Alzheimer-kór okait nem ismerjük, azt azonban igen, hogy mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit: a magas vérnyomás, a fejtraumák, a rosszul kezelt cukorbaj, egyes nyugtatók, illetve az elhízás mind növelik a kór kockázatát - hívta fel a figyelmet Csiba László.
Az Alzheimer-kór elleni világnapot - szeptember 21-ét - 1994-ben kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Világszerte 50 millióra becsülik a demencia előfordulását, de 30 éven belül százmillióra emelkedhet a betegek száma.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








