Sokan tartanak az otthonukban keletkező elektromos tüzektől, az ezek elleni védelem kialakításához a többség szakember segítségét kéri.
A karácsonyt a fiatalok 92 százaléka a családjával tölti, szilveszterre viszont csak az 56 százalékuk marad otthon. A dolgozó fiatalok 12 százaléka az ünnepek alatt sem pihen, a két ünnep között pedig már a fiatalok majdnem fele megy vissza dolgozni - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Télen átlagosan 6 napot vannak szabadságon a megkérdezettek, 29 százalékuk azonban egy napot se tud pihenni ilyenkor. Belföldi pihenést a többség kevesebb mint 50 ezer forintból megoldja, de 100 fiatalból 12-nek több mint 150 ezer forintja van ugyanerre.
Hol töltik a 19-29 évesek a karácsonyt, a két ünnep között és szilveszterkor, valamint hány napjuk van a pihenésre - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a K&H ifjúsági indexe. A kutatásból kiderül, hogy a fiataloknak átlagosan 6 nap téli pihenés jut, de ezen belül azért jelentősek az eltérések. Az érintettek legnagyobb részének, 29 százaléknak egy napja sem lesz erre, míg 27 százalékuk 4-7 napos szünetet tervez. Ugyanakkor 17 százalék 15 napnál hosszabb szabadságra készül, ugyancsak 17 százalékuknak mindössze 1-3 nap jut. A dolgozó fiatalok és a diákok között is jelentős a különbség: előbbiek átlagosan csak 4 napos szabadsággal számolnak, a tanulók pedig 8 nappal.
Karácsony otthon, szilveszter barátokkal
A kutatás szerint a három karácsonyi ünnepnapot a döntő többség - 92 százalék - otthon, a családjával tölti. Barátokkal 9 százalékuk karácsonyozik, és inkább a férfiak. Az aktív dolgozó fiataloknak viszont a 12 százaléka munkával tölti a karácsony három napját is. A két ünnep között ennél már többen, 43 százalék tér vissza a munka világába.
Szilveszterkor a fiatalok alig több mint fele, 56 százaléka választja az otthoni, családi ünneplést, 35 százalékuk megy házibuliba vagy tölti az év utolsó napját a barátaival.10 százalék szórakozóhelyen ünnepel, 6 százalék utazik el valahová belföldön és mindössze 1 százalék megy külföldre ilyenkor. Azok, akiknek legalább 1 nap szabadsága van a téli időszakban, átlagosan 55 ezer forintot költ a téli pihenésre, 12 százaléka 50-99 ezer forintos költségvetésből oldaná meg a belföldi pihenést, 7 százalékuk pedig 100-149 ezer forintot költenének.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.