A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban nedves, enyhe levegő érkezik hazánkba szaharai porral.
Kihirdették az építkezésen dolgozóknak minimálisan fizethető órabért.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöksége elfogadta a Miniszterelnökséget, hogy a jogszabály által biztosított hatáskörében eljárva, hirdesse ki az új értéket. A június 12-ével hatályba lépő minimális rezsióradíj 2870 forint/óra értékre való emelkedését alapvetően a garantált bérminimum változása, valamint az ügyvitel, munkahelyi irányítás költségeinek jelentős növekedése okozta.
Az építőipari minimális rezsióradíj számítása az ágazatban jogszerűen működő vállalkozások 2016. évi mérlegadatai minimális értékeinek alapján történt. A közbeszerzési piacon az ajánlatkérő kockázatos ajánlati ár esetén köteles a mindenkori minimális rezsióradíjhoz mérni az ajánlatot adó cégek rezsióradíjait és ez alapján is értékelni az ajánlatokat. A magánmegrendelői piacon iránymutató az építőipari minimális rezsióradíj értéke.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







