Az ENSZ Közgyűlése 164 igen szavazattal támogatta az Equal Earth világtérkép használatát, amely jóval pontosabban mutatja meg a kontinensek valódi méretarányait.
A szülők már áprilisban kipróbálhatják az új rendszert, mivel a beiratkozást online felületen tudják majd intézni. Szeptembertől pedig még kevesebb ügyet kell személyesen intézniük.
A közeljövőben elektronikussá válik számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy intézése, a többi közt online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás - számolt be a Klebelsberg Központ bejelentéséről a Magyar Hírlap. A fejlesztés összesen 5 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg, és egyes részei már a 2018-2019-es tanévben használhatók lesznek.
A szülők már idén áprilisában online intézhetik az a gyermek általános iskolai beiratkozását, amelyhez az az adatokat a KRÉTA rendszer felületén vagy az alábbi weboldalon történő regisztráció után otthonról is feltölthetik. Az online jelentkezést követően az intézményben már csak a szükséges igazolásokat és a lakcímkártyát kell bemutatni, ami sokkal gyorsabbá és kényelmesebbé teszi az adminisztrációt mind a szülők, mind a gyerekek számára.
A későbbi fejlesztési tervek között szerepel az is, hogy a szülők az Ügyfélkapun keresztüli is tudják intézni az iskolával kapcsolatos ügyeket. Az állami fenntartású köznevelési intézményekben 18 különböző iskolai ügyet lehet majd elektronikusan intézni, a Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat Egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE) projekt eredményeként. Emellett a projekt része az iskolai elektronikus fizetési megoldások támogatása, valamint a háttérfolyamatok egységesítése a központnál bevezetett új gazdálkodási és HR menedzsment rendszer révén.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






