Súlyos egészségügyi kockázat miatt vízgyöngy készletet hívtak vissza az uniós piacfelügyeleti hatóság jelzése alapján.
Édesanyja dohánybeváltóban dolgozott, édesapja pedig vasöntő munkás volt, így meglehetősen szerény körülmények között nőtt fel Deák Bill Gyula. Már annak is örült, ha egy alma került a fa alá.
- mondta el Deák Bill Gyula a Best magazinnak.
Szerencsére ma már Magyarországon egy átlagos család ennél valamivel többet engedhet meg magának az ünnepekre. Egy friss, reprezentatív banki kutatás szerint idén a tavalyi évhez képest 8 százalékkal többet, átlagosan 42 900 forintot költ a karácsonyhoz kapcsolódó költségekre egy átlagos magyar. A megkérdezettek háromnegyede aktuális havi jövedelméből fedezi az ünnep költségeit.
A tavalyi évhez képest nem jelentős mértékben ugyan, de nőtt azoknak az aránya, akik megtakarításukat használják fel az ünnephez kapcsolódó költségekre. A megkérdezettek 34 százaléka nyilatkozott így a tavalyi 31 százalékhoz képest. Nem változott az ünnepekhez kapcsolódóan hitelt is igénybe vevők aránya sem, idén is 4 százalék készül erre, legtöbbjük 25 000 és 50 000 forint közötti hitelösszeget tervez igénybe venni erre a célra.
Borítókép forrás: MTI Fotó/ Mohai Balázs
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







