Továbbra is Tihany számít a legdrágább településnek, a második helyre némiképp meglepetésre Balatonszemes lépett elő, megelőzve Siófokot.
Megjelent az építőipari rezsióradíjról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. E szerint az építőipari rezsióradíj 2018-ban legalább 3300 forint, az összeg általános forgalmi adó nélkül értendő.
A korábbi, vagyis a 2017-es évre vonatkozó, miniális építőipari rezsióradíj 2870 forint volt. A mostani növekedéssel ez 3300 forintra változik, a korábbi összeg pedig érvényét veszti - írja a Hvg.
Hogy mi is a rezsióradíj? A vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített - a kivitelező tényköltségei alapján számított vagy tervezett - összes költsége. Vagyis ha ez az összeg nő, az azt jelenti, hogy nő a munkaerő minimális költsége az építőiparban, vagyis az építőiparban újabb áremelkedés jön.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







