7 °C Budapest

Nem csillapodik az építési kedv: kezdi összeszedni magát a vidék

2019. március 14. 12:02

Folytatódik az építőipari boom: januárban 29,1 százalékos volt a növekedés, a tavalyi egész éves 22,3 százalékos bővülés után. A lakásépítéseket is magában foglaló épületépítéseknél januárban 28,2 százalékos volt a bővülés - derül ki egy friss felmérésből.

A lakásépítési kedv továbbra is erős. Ezt bizonyítja, hogy januárban 991 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami 7 százalékkal haladja meg tavaly januári szintet, 2017 első hónapjához képest - azaz kétéves távlatban - pedig 31 százalékos emelkedésnek felel meg - ismertette Balogh László, az ingatlan.com elemzését.

Januárban 5 százalékkal nőtt az egylakásos épületekre, gyakorlatilag a családi házakra kiadott engedélyek száma, a társasházakra kiadott engedélyeké pedig 12 százalékkal 328-ra emelkedett. Balogh László hozzátette, nem minden engedélyből lesz végül valóban lakás, de a januári növekedés egyértelműen a lakásépítési kedv fokozódását mutatja. Szintén erre utal, hogy januárban az épületépítésekre kötött szerződésállomány január végén 30,5 százalékkal volt magasabb, igaz, ebben a lakások mellett ipari, kulturális és sportlétesítmények építésére vonatkozó megbízások is szerepelnek.

Az idei év rendhagyó lesz több szempontból is: az oldal adatai alapján: idén januárban és februárban országosan 4 százalékkal több újépítésű ingatlant hirdettek meg eladásra az előző év első két hónapjához képest.

A fővároson kívül volt kiugró a növekedés: a községekben 77 százalékkal több új lakást és házat hirdettek meg az ingatlan.com-on, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban pedig 38 százalékkal nőtt a meghirdetett új lakóingatlanok száma. Az idei élénkülés egyrészt annak köszönhető, hogy az elmúlt években megkezdett társasház-fejlesztések jelentős része befejeződik, így 20 ezer új lakás kerülhet a piacra. Emellett az állami lakáspiaci intézkedések, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bővítése júliustól mind a használt, mind az új lakások piacán újabb élénkülést eredményezhet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29