A hónap második felében egy vonalba kerül a Pollux, a Hold és a Jupiter, a hónap végén pedig a Hold elfedi a Regulust.
Nagyjából 400 milliárd forint kellene ahhoz, hogy meg lehessen állítani a falvak elnéptelenedését. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint ugyanis nincs menthetetlen térség, minden csak pénz kérdése - hiszen fejlődést csak a komoly beruházások hozhatnak - írja a Népszava.
Ha a minap bejelentett fejlesztések keretein belül térségi szemlélet alapján kidolgozott projektek kapnak támogatást, három-négy éven belül megállítható lesz az elvándorlás a falvakból - jelentette ki a Népszavának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Hangoztatta azt is, hogy a kormány tervei között elég sok elem visszaköszön a TÖOSZ által összeállított javaslatcsomagból. Mint fogalmazott, bíznak benne, hogy a jövőre jutó 150 milliárd forintos támogatás után 2020-ban már hozzájuthatnak a szövetség szerint reális 400 milliárdos forráshoz.
Schmidt Jenő leszögezte azt is: "nincs menthetetlen térség, minden csak pénz kérdése, mert fejlődést csak komoly anyagi ráfordítás és beruházás hozhat. Azok a falvak lesznek még nehéz helyzetben, amelyek környékén túl jó a föld, ugyanis a nagybirtokos mezőgazdaság nagyon kevés embernek ad munkát. Ahol viszont lesz munkahely, onnan nem vándorolnak el az ott élők, sőt akár még vissza is térhetnek, akik elmentek."
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







