25 °C Budapest

NAV: már mindenkinek meg kellett kapnia ezt a fontos dokumentumot

MTI
2019. május 2. 12:30

Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Kis Péter András azt mondta, az ügyfélkapuval rendelkezőknek március 14-től érhetőek el tervezetek, a postai úton kérőknek pedig április 30-ig postázták azokat ki. Azoknak is postai úton küldték meg a tervezetet, akiknek nincs ügyfélkapujuk és postázást sem kértek, de a NAV ismeri elérhetőségüket.

Az online kitöltő felületen eddig körülbelül 1,3 millióan tekintették meg a tervezetet, és félmillióan nyilatkoztak adójuk egy százalékáról. Ha a magánszemélyek semmit nem csinálnak a tervezettel, az automatikusan bevallássá válik, az őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak és áfafizetésre kötelezetteknek azonban el kell fogadniuk azt - közölte. 

A szóvivő felhívta a figyelmet, aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie.

A NAV három éve kezdte el készíteni a tervezeteket a munkavállalóknak. Tavaly az érintettek körét az őstermelőkkel és az áfafizetésre kötelezettekkel, idén pedig az egyéni vállalkozókkal bővítették.A rendszernek köszönhetően 2018-ban több mint 1,5 millió embernek semmit sem kellett tennie azért, hogy szja-bevallása legyen - emelte ki Kis Péter András.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 07:45